Index Vakbarát Hírportál

Kiesett a címvédő, érik az ukrán–fehérorosz finálé Wimbledonban

2023. július 12., szerda 16:47

A második helyen kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka két játszmában legyőzte az amerikai Madison Keyt a wimbledoni teniszbajnokság női egyes negyeddöntőjében, míg a tavalyi döntő visszavágóján Ons Dzsabőr kiejtette a címvédő Jelena Rybakinát.

Szabalenka alig negyven perc alatt nyerte az első felvonást 6:2 arányban, majd Keys feljavult, 3:2-nél brékelt, ám a fehérorosz rivális visszavette az adogatójátékát, és innen már nem volt visszaút a tengerentúli játékosnak. A második szett végeredménye 6:4 lett, Szabalenka sikerével pedig második alkalommal jutott be wimbledoni elődöntőbe, ahol a tunéziai Onsz Dzsabőrrel találkozik.

Azzal Dzsabőrrel, aki a tavalyi finálé visszavágóján, három szettben győzte le a kazah Elina Rybakinát. A címvédő Rybakina kezdte jobban a mérkőzést, de a végletekig kiélezett nyitójátszmát végül csak rövidítésben tudta behúzni. A folytatásban ennek ellenére Dzsabőr akarata érvényesült, a második szettet 6:4-re nyerte, ezzel egyenlített, majd a mindent eldöntő szettet simán, 6:1-re húzta be.

Ezzel Dzsabőr visszavágott a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért, és a fehérorosz riválisával küzdhet meg az újabb wimbledoni döntőért. A másik ágon az ukrán Elena Szvitolina a cseh Marketa Vondrousovával csap össze csütörtökön. 

női egyes, negyeddöntő:

Rovatok