Index Vakbarát Hírportál

Bondár legyőzte Babost, Tóth kiejtette a 2. kiemeltet Budapesten

2023. július 18., kedd 15:53

Stollár Fanny továbbjutott az első fordulóból a Budapesten zajló 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán – írja az MTI.

A világranglista 441. helyezettje a Római Teniszakadémián zajló Hungarian Grand Prix keddi játéknapján két szoros szettben, 1 óra 50 perces mérkőzésen búcsúztatta a spanyol Irene Burillo Escorihuelát (237.). Stollár ellenfele a nyolcaddöntőben az ötödik helyen kiemelt német Tatjana Maria lesz.

Bondár Anna Babos Tímeát legyőzve továbbjutott az első fordulóból. A világranglistán 144. Bondár az első szettben 5:1-es hátrányban is volt, de sorozatban hat játékot nyerve, három játszmalabdát hárítva fordított. A második felvonás aztán hasonlóan nagy csatában a WTA-rangsorban 191. Babosé lett, a mérkőzést ugyanakkor 2 óra 56 perces küzdelem végén Bondár nyerte. Bondárra a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt orosz Jelina Avaneszjan (69.) vár.

A nap harmadik magyar érdekeltségű mérkőzésének esélyese egyértelműen a második helyen kiemelt, világranglista-28. kínai Csang Suaj volt, de a szabadkártyás Tóth Amarissa (548.) az első szettben tartotta a lépést riválisával, mígnem a játszma végén, a magyar játékos 6:5-ös vezetésénél Csang feladni kényszerült a találkozót.

A pályafutása első WTA-főtábláján szereplő Tóthra a 16 között a rangsorban 100., s az első fordulóban Szabanin Natáliát búcsúztató ukrán Katerina Baindl vár.

WTA BUDAPEST

egyes, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

Stollár Fanny – Irene Burillo Escorihuela (spanyol) 7:5, 6:4

Tóth Amarissa–Csang Suaj (kínai, 2.) 6:5-nél Csang feladta

Bondár Anna–Babos Tímea 7:5, 5:7, 6:3

Rovatok