Index Vakbarát Hírportál

Stollár Fanny párosban döntőbe jutott a Hungarian GP-n

2023. július 22., szombat 21:55

Miután Stollár Fanny a nap folyamán korábban a negyeddöntőben kiesett, párosban a lengyel Katarzyna Piter oldalán döntőbe jutott a Budapesten zajló 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

Két rettentően szoros szettben győzte le Stollár Fannyi és Katarzyna Piter párosa a Nadia Podoroska, Kamilla Rakhimova kettőst a 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású Hungarian Grand Prix-n, amelyet a Római Teniszakadémián tartanak. Az első szettben fej-fej mellett nyerték a gémeket, aztán a tiebreak 7–3-ra Stolláréké lett.

A másodikra már fölényesebb játékot hozott a Stollár, Piter páros, de 5:2-nél nem tudták befejezni a meccset, és az argentin, orosz kettős visszahozta a játszmát, közben a magyar, lengyel duónak két meccslabdája is volt. Aztán Stolláréknak kellett a hosszabbításért menni 5:6-os állásról, amit sikeresen össze is hoztak. A tiebreakben háromszor is hátrányba kerültek, végül 4–5-ös állásról 7–5-ig sorozatban három pontot nyerve végül 2–0-ra behúzta az elődöntőt Stollár Fanny és Katarzyna Piter. 

A döntőben a cseh Anna Siskova és az amerikai Jessie Aney párosa lesz az ellenfél, a találkozó vasárnap délután 2.30-kor kezdődik.

Szombaton korábban a negyeddöntőben az ukrán Katerina Baindl ellen 2–0-ra vereséget szenvedett Stollár Fanny, az ukrán játékos aztán döntőbe is jutott, ahol az orosz Marija Tyimofejeva lesz az ellenfele. 

Eredmények (a WTA honlapja alapján):
páros, elődöntő:

Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar)–Nadia Podoroska, Kamilla Rahimova (argentin, orosz) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)

korábban, egyes:
elődöntő:

Katerina Baindl (ukrán)–Claire Liu (amerikai) 7:5, 7:6 (7–3)
Marija Tyimofejeva (orosz)–Nadia Podoroska (argentin, 9.) 7:6 (8–6), 3:6, 6:3

negyeddöntő:
Baindl–Stollár Fanny 7:6 (7–5), 6:3

Rovatok