Index Vakbarát Hírportál

Marozsán Fábián kezdi a törökök elleni összecsapást

2023. szeptember 14., csütörtök 14:12

Marozsán Fábián kezd a magyarok közül pénteken Törökország ellen a tenisz Davis-kupa keszthelyi osztályozóján.

A párharc csütörtöki sorsolásán eldőlt, hogy az első számú hazai játékos a vendégek második számú teniszezőjével, Altug Celikbilekkel száll szembe a nyitányon. A csata pénteken 13 órakor kezdődik a Helikon Teniszcentrumban, a nap második mérkőzését Piros Zsombor vívja Cem Ilkellel.

Szombaton 11 órakor a páros meccsel folytatódik a párharc, ekkor Marozsán Fábián és Valkusz Máté csap össze Ergi Kirkinnel és Sarp Agabigunnal, majd az állástól függően egy-két egyes találkozóra kerül sor a pénteki meccsek fordított párosításában.

Készen állunk az osztályozóra, bízom a csapatban és a közönség támogatásában

– jelentette ki Nagy Zoltán kapitány, míg török kollégája, Alaatin-Bora Gerceker közölte, száz százalékot fognak nyújtani, a feltételek ideálisak, és egyben köszönetet mondott a kiváló vendéglátásért.

A magyaroknál Fucsovics Márton (58.) távollétében Marozsán Fábián (91.), Piros Zsombor (109.), Valkusz Máté (224.), Fajta Péter (548.) és Füle Mátyás (589.) léphet pályára a felújított Helikon Teniszklubban. A török válogatottat Cem Ilkel (216.), Altug Celikbilek (258.), Yanki Erel (336.), Ergi Kirkin (342.) és Sarp Agabigun (1086.) alkotja.

A magyar válogatott az év elején Tatabányán 3–2-re kikapott a francia válogatottól a DK-selejtezőben, így osztályozót kell vívnia. Ha megveri a törököket, februárban ismét selejtezőt játszhat a DK-döntőbe jutásért.

A párharc menetrendje

Rovatok