Index Vakbarát Hírportál

Szombaton is folytatódott a magyarok dominanciája, könnyedén jött össze a feljutás

2023. szeptember 16., szombat 12:25

A magyar tenisz Davis-kupa-válogatott a szombati páros mérkőzést követően bebiztosította feljutását a Törökország elleni osztályozón a Helikon Teniszcentrumban, így februárban újra a világ legjobbjai közé kerülésért harcolhat. Keszthelyről jelentjük.

Pénteken magabiztos előnyre tett szert Nagy Zoltán szövetségi kapitány csapata, mivel mindkét egyéni mérkőzést a magyar válogatott nyerte. Előbb Marozsán Fábián múlta felül Altug Celikbileket, majd Piros Zsombor sem hibázott a törökök első számú játékosa, Cem Ilkel ellen, mindketten szettveszteség nélkül nyerték meg mérkőzésüket. Ez egyben annyit is jelentett, hogy a magyar csapat 2–0-s vezetéssel fordult szombatra, amely játéknap első találkozója egy páros mérkőzés volt.

Fontos viszont megjegyezni, hogy az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc negyedik mérkőzését akkor is lejátsszák, ha 3–0-s összesítéssel dől el a feljutás sorsa, míg az ötödik, záró mérkőzés opcionális a felek között. Nos, de mit is jelent pontosan a feljutás ezen értelemben? A Davis-kupa osztályozójának nyertese februárban – ugyanúgy, mint idén – a világcsoport selejtezőjében játszhat, ami egyben azt is jelenti, hogy kiharcolhatja a jogot a legjobbak közé kerüléshez a világon. 

Az már pénteken látszott, hogy nemcsak a játékosok világranglista-helyezése között nagy a különbség, hanem bizony játéktudásban is, Marozsán Fábián és Piros Zsombor is magabiztosan húzta be a győzelmet, amely erőfölény vizionálható volt a szombati páros mérkőzésre is. A keszthelyi Helikon Teniszcentrum lelátói már pénteken is közel megteltek, a szombati játéknapra viszont már nem lehetett jegyet kapni a kezdés előtti órákban, így telt ház várta Nagy Zoltán csapatát a délelőtti órákban. 

Marozsán Fábián és Valkusz Máté párosa abszolút „Davis-kupa-specialista”, korábban náluk két jóval nevesebb duót – egy ausztrált és egy franciát – is már legyőztek ezen sorozat keretei között, így nem meglepő, hogy a török páros ellen toronymagas favoritnak számítottak a magyarok. 

Sőt, tegnap az első egyéni DK-győzelmét arató Marozsán és partnere, Valkusz úgy készülhettek a mérkőzésre, hogy amennyiben legyőzik az Ergi Kirkin, Sarp Agabigun alkotta kettőst, úgy bebiztosítják a feljutást a magyar Davis-kupa-válogatottnak. 

Minden adott volt a tenisz keszthelyi ünnepének méltó lezárásához.

A Marozsán, Valkusz duó megint nem kérdezett

Nos, de kanyarodjunk rá a mérkőzésre. Néhány perccel a kezdés előtt Alaatin-Bora Gerecker szövetségi kapitány változtatott a felálláson, és az előre tervezett Kirkin, Agabigun kettős helyett a csapat két sztárját, Ilkelt és Celikbileket küldte a pályára Marozsánék ellen. A megerősödött török páros ellenére a magyar duó nagyon hamar előnybe került, rögtön elvette riválisa adogatását, majd ezt utána megismételte, miközben saját szervái mögött magabiztos maradt, így alig telt el pár perc, már 4:0 állt az eredményjelzőn. 

Sőt, újabb bréklehetőségük volt Marozsánéknak az 5:0-hoz, de ez végül nem jött össze, olyannyira, hogy utána első alkalommal vesztette el adogatását a magyar páros, így rövid időn belül 5:3 volt az eredmény. Ennél jobban viszont a magyar teniszezők nem engedték vissza a szettbe a vendégeket, a következő adogatójátékkal lezárták, és nyerték meg a partit 6:3-ra. 

Ekkor mindössze egy játszmára voltunk attól, hogy Magyarország bebiztosítsa a feljutását. 

És erre nem is kellett olyan sokáig várni: viszonylag hamar újra brékeltek Marozsánék, míg saját adogatásaik mögött magabiztosak maradtak, kimondottan jó teljesítményt nyújtva húzták be a mérkőzést, ezzel megnyerve a magyar csapatnak az osztályozót. 

Mint említettük, a szabályok értelmében a negyedik mérkőzést mindenképpen lejátsszák, míg az ötödik párharc opcionális a felek között. A magyar Davis-kupa-válogatott a lehető legsimább módon – elviselve az esélyesség terhét – győzte le Törökországot, három mérkőzés alatt egyetlen szettet sem veszítve. 

„Kicsit izgultam az első néhány ütésemnél, mivel Fábián már tegnap játszott egy mérkőzést, jobban játékban volt nálam, de aztán hamar megnyugodtam, éreztem, hogy megy a játék. Úgy gondolom, összességében tökéletes játékot nyújtottunk, míg az meglepő volt számomra, hogy mikor mindketten hátul álltunk, a törökök inkább Fábiánt ütötték jobban, érdekes taktika volt a részükről, de szerencsére nem működött” – értékelte a páros mérkőzést Valkusz Máté. 

Marozsán Fábián hozzátette, rendkívül jó, szinte már családias a hangulat a válogatotton belül, nagyjából egy korosztály mindenki, nem csak játékostársak hanem barátok is, a tökéletes teljesítményük pedig többek között ennek is köszönhető.

Ez volt a legjobb Davis-kupa, amin karrierem során játszottam

– tette hozzá a magyar csapat első számú játékosa.  

Füle Mátyás bravúrt mutatott be

Néhány perccel később Nagy Zoltán szövetségi kapitány bejelentette, hogy Marozsán Fábián helyett az 566. helyen rangsorolt Füle Mátyás lép pályára a negyedik mérkőzésen, egyúttal debütálhat a nemzeti csapatban. Nem várt könnyű feladat a 24 éves magyar játékosra, mivel a nála jóval előrébb – több mint 200 hellyel – rangsorolt Ergi Kirkin állt a háló túloldalán. 

Füle – aki néhány hete elődöntős volt egy óbudai 15 ezer dolláros ITF-tornán – rögtön brékkel kezdett, ám az első öt gémből négyszer nem az adogató jött ki jobban. Egyre hosszabb labdamenetek következtek, 43 perc elteltével még csak 4:4 állt a nagyórán. A játszmát lezáró rövidítésben 2:2 után a megremegő Kirkin már csak egy pontot tudott hozni, így Füle nyerte a szettet.

A második felvonásban 4:2-ig kimerítő küzdelmet láthatott a közönség, közben a tűző nap is nehezítette a játékosok dolgát. A hatodik gémben a magyar újonc bréklabdánál egy remek fogadást ütve elvette ankarai ellenfele adogatását, innen pedig már nem volt visszaút a török számára. A találkozó 1 óra 54 percig tartott, a magyarok összesítésben 4–0-ra nyertek.

Köszönöm azoknak, akik itt maradtak a meccsemre, még ha sokan azt se tudták, hogy ki vagyok” – mondta boldogan lihegve Füle Mátyás. „Életemben először játszottam ennyi ember előtt, remek meccs volt, talán többet kellene itthon, Zala vármegyében játszanom.

A program utolsó, ötödik mérkőzését nem játszották le. A magyar válogatott februárban újra megpróbálkozhat a világ legjobb nemzetei közé kerülni a világcsoport selejtezőjében. 

Nagy Zoltán: nem volt kétséges a győzelmünk 

Elégedett és büszke vagyok, ráadásul szettet sem vesztettünk” – kezdte összegzését a tavaly kinevezett szakvezető. „Hoztuk a papírformát, de nem volt olyan könnyű, mint ahogy az eredményből gondolná valaki. Egy ilyen párharcnak, ahol mi vagyunk az esélyesek, mindig nehéz az eleje, de Fábi tegnapi diadala után egyre könnyebb volt a kispadon ülnöm. Végső soron nem volt kétséges, hogy melyik csapat a jobb.

A kapitány elárulta, hogy a csapat belső chat-csoportja a „nandorfehervar2023” nevet kapta utalva a magyar történelem egyik legfényesebb diadalára.

TENISZ, DAVIS-KUPA-OSZTÁLYOZÓ
Marozsán Fábián, Valkusz Máté – Cem Ilkel, Altug Celikbilek 6:3 6:3
Füle Mátyás–Ergi Kirkin 7:6, 6:2 

Összesítésben: Magyarország–Törökország 4:0

Rovatok