Index Vakbarát Hírportál

A világelső teniszező bírálta a szövetséget

2023. október 30., hétfő 11:28

A világelső Arina Szabalenka bírálta a Női Teniszszövetséget a mexikói szezonzáró világbajnokság szervezése miatt. A 25 éves Grand Slam-torna-győztes 2:0-ra győzte le görög ellenfelét, Maria Szakkarit vasárnap az A jelű csoport második mérkőzésén, viszont elmondása szerint a szövetség tiszteletlenül viselkedett vele, és a körülmények messze nem voltak ideálisak.

Ahogy a ma esti sajtótájékoztatómon is mondtam, játékosként tényleg úgy érzem, hogy a WTA (Női Teniszszövetség) nem tisztel. Azt hiszem, a legtöbben így vagyunk ezzel.

A viadal helyszíne igen későn, csak szeptember elején vált biztossá. Eredeti tervek szerint Szaúd-Arábiában szerették volna megrendezni a tornát – amit a játékosok nagy része támogatott is –, azonban a szövetség és a közel-keleti ország nem tudott megegyezni. Így végül a mexikói üdülőparadicsom, Cancún adott otthont a versenynek, azonban az emiatt épült pálya csak a versenyt megelőző napokban készült el.

„Nagyon csalódott vagyok a Női Teniszszövetség és az általuk szervezett profi bajnokság eddigi tapasztalataival kapcsolatban, ez nem az a szervezési szint, amit elvárunk” – mondta Arina Szabalenka.

A fehérorosz teniszező szeptemberben vette át a világelső pozíciót a négyszeres Grand Slam-torna-győztes lengyel Iga Swiatektől, akivel jelenleg is nagy csatát vívnak a világelsőségért.

Szabalenka következő mérkőzését a kazah Jelena Ribakina ellen játssza kedden.

Rovatok