Index Vakbarát Hírportál

Valkusz Máté kikapott a selejtezőben, de főtáblára jutott Metzben

2023. november 5., vasárnap 13:25

Valkusz Máté elvesztette második mérkőzését a selejtezőben, így nem sikerült feljutnia a főtáblára a metzi, 630 ezer euró (körülbelül 240 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán. A délután folyamán viszont kiderült, hogy szerencsés vesztesként – visszalépés miatt – feljutott a főtáblára.

A világranglistán 229. magyar játékos a francia Hugo Grenier (183.) szombati legyőzése után vasárnap is egy hazai teniszezővel, Calvin Hemeryvel (203.) csapott össze. Valkusz az első és a második szettben is egyszer vesztette el az adogatójátékát, neki pedig nem sikerült brékelnie, így riválisa folytathatja a 32 között.

A 6:3, 6:4-es francia sikerrel zárult mérkőzés 1 óra 11 percig tartott. A délután folyamán viszont a visszalépések miatt szerencsés vesztesként Valkusz Máté mégis feljutott a főtáblára, ahol az első fordulóban a világranglista-54. német Altmaier ellen kezd majd. 

Rovatok