Index Vakbarát Hírportál

Véget ért Marozsán Fábián menetelése Szófiában

2023. november 9., csütörtök 14:30

Marozsán Fábián három szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt német Jan-Lennard Strufftól az 563 ezer euró (220 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás férfi tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében. Fucsovics Márton később szintén kiesett.

A világranglistán karriercsúccsal 62. Marozsán – aki a nyitókörben Piros Zsombort búcsúztatta – nem sokat pihenhetett a Roberto Bautista Agut elleni 2 óra 20 perces szerdai meccse után, mivel a vasárnap rajtoló ATP-világbajnokságra tekintettel a héten mindenütt már csütörtökön megrendezik a negyeddöntőket.

A magyar Davis Kupa-válogatott 24 éves alapembere eddig egyszer találkozott a bivalyerős adogatásairól is ismert Struff-fal, és tavaly a pozsonyi challenger-tornán három szettben legyőzte a rangsorban jelenleg 28. ellenfelét.

A második csata egy-egy brékkel indult, majd mindketten stabilan hozták az adogatásaikat, így jutottak el a rövidítésig. Ebben a Hajdúszoboszló SE sportolója adogatóként két pontot vesztett, ami elegendő volt a 33 éves riválisnak ahhoz, hogy szettelőnybe kerüljön. A folytatásban Marozsánnak 2:2-nél sikerült először brékelnie Struffot, majd kiváló szervagémekkel hozta a második játszmát, és kiegyenlített.

Az utolsó felvonás rögtön Marozsán-brékkel kezdődött, de a 193 centis német 2:2-nél utolérte a második számú magyart. A mindhárom ATP-tornadöntőjét elvesztő Struff 4:3-nál ismét brékelt, és 5:3-nál a mérkőzésért adogatott, csakhogy Marozsán semmire hozta ezt a játékot. Ennek azonban nem sokáig örülhetett, mert a 13 ászt ütő rivális fogadóként kihasználta negyedik meccslabdáját, így ő jutott be az elődöntőbe. A találkozó két órát tartott.

A bolgár fővárosban 2019-ben döntős Fucsovics Márton (47.) – aki akkor a későbbi világelső Danyiil Medvegyevtől kapott ki – nyolcadik kiemeltként, csütörtök késő este az orosz Pavel Kotovtól szenvedett vereséget, így ő is búcsúzott a tornától. 

Eredmény, negyeddöntő, Szófia

Rovatok