Index Vakbarát Hírportál

Az OnlyFansen készül mutogatni magát a tenisz fenegyereke

2023. december 8., péntek 12:24

Az ausztrál teniszcsillag, Nick Kyrgios szerződést kötött az OnlyFans nevű közösségimédia-platformmal, ahol az elmúlt években elszaporodtak a pornográf és erotikus tartalmak.

Kyrgios istenadta tehetséggel rendelkezik, amikor a játékra koncentrál, elképesztő dolgokra képes a teniszpályán, borítástól függetlenül. De a közönség előtt tanúsított időnkénti viselkedése sokszor kiveri a biztosítékot az embereknél.

Az évek alatt számtalanszor megbotránkoztatta a nézőket, mint például amikor 2019-ben dührohamot kapott, mivel a kérése ellenére a személyzet nem hozott neki azonnal fehér törülközőt, hatalmas veszekedést generálva ezzel a székbíróval.

Aztán a Casper Ruud elleni mérkőzésen – szintén 2019-ben – annyira elpattant a cérna nála, hogy egy széket hajított a pályára. De volt olyan is, hogy az egyik labdaszedő irányába dobta el az ütőjét, annyira elborult az agya.

Nem merengtem sokat azon, elfogadjam-e az ajánlatot. Hülye lettem volna visszautasítani azt. Az OnlyFans forradalmasítja a közösségi médiát, és én is részese akartam lenni ennek a folyamatnak. A sportolóknak ma már a pályán kívül, online is meg kell jelenniük

– nyilatkozta Kyrgios a szerződés aláírása után, írja a CNN.

„Szeretnék tartalmakat létrehozni. Ez a jövő. Évek óta közvetlenül beszélek a rajongóimmal, és tudom, mit akarnak látni. Sok mindennel készülök nekik, betekintést engedek a kulisszák mögé, a teniszről is beszélek, de emellett az intim oldalamat is bemutatom. Minden terítékre kerül, magammal viszem a rajongóimat erre az útra” – tette hozzá.

Az OnlyFans közösségimédia-platformként indult, ahol bárki készíthetett videókat és fotókat, amelyeket megoszthatott a feliratkozó rajongókkal, de az Egyesült Királyságban működő cég aztán a felnőtt-tartalmakról vált ismertté.

2021 augusztusában az OnlyFans a partnerei nyomására bejelentette, hogy betiltja a szexuálisan explicit tartalmakat, de a cég napokkal később a tartalomkészítők háborgására követően visszavonta a döntést.

Kyrgiosnak valószínűleg bőven lesz ideje arra, hogy naprakészen tartsa OnlyFans-fiókját, mivel a sérülések továbbra is távol tartják őt a versenyektől.

Miután 2023-ban mind a négy Grand Slam-tornát kihagyta csukló-, térd- és lábsérülések miatt, Kyrgios minden bizonnyal a januári Australian Opent is kihagyja, pedig ott biztosan számíthatott volna a hazai közönség támogatására.

A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal viszont ott lehet az év első GS-tornáján. A spanyol játékos közel egyéves kihagyás után januárban a brisbane-i tornán tér vissza a pályára.

Nadal korábban azt nyilatkozta, hogy a 2024-es lesz az utolsó év a pályafutásában, visszavonulása előtt pedig még egyszer pályára akar lépni a Roland Garroson, ahol a legnagyobb sikereit érte el – 14 alkalommal ő emelte magasba a trófeát –, és a párizsi olimpián is játszani szeretne.

Rovatok