Index Vakbarát Hírportál

Nadal nagy győzelemmel tért vissza több mint 11 hónapos kihagyásából

2024. január 2., kedd 13:26

A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal két szettben legyőzte a világranglistán 98. Dominic Thiemet a brisbane-i kemény pályás tenisztorna 662 ezer dollár (232 millió forint) összdíjazású férfiversenyében – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A sérülése miatt a világranglistán a 672. helyig visszacsúszott Rafael Nadal és osztrák ellenfele egymás elleni mérlege 9–6 volt a keddi összecsapást megelőzően. Ezúttal a spanyol klasszis 56 perc alatt 7:5-re hozta a szoros első játszmát, majd a folytatásban feljavult a korábbi világelső játéka, és a második szettben 6:1-es magabiztos sikert aratott, ezzel nyolcaddöntőbe jutott.

A spanyol sztár vasárnap csaknem egyéves kényszerszünet után tért vissza honfitársa, Marc Lopez oldalán, akivel 2016-ban olimpiai bajnok lett párosban, azonban kétszettes vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Max Purcelltől és Jordan Thompsontól.

A 37 éves Nadal a tavalyi Australian Open második fordulójában elszenvedett veresége óta nem versenyzett. Akkor még úgy tűnt, csupán nyolc hetet hagy majd ki, de végül júniusban meg kellett műteni csípőizom-sérülését – jegyezte meg az MTI.

A kelet-ausztráliai ATP-tornán – amely három év után került vissza a versenynaptárba – magyar részről Fucsovics Márton és a selejtezőből indult Babos Tímea is három szettben kikapott a főtáblán, így mindketten az első fordulóban búcsúztak a viadaltól.

Rovatok