Index Vakbarát Hírportál

Marozsán: A szervámnak javulnia kell, hogy ilyen riválisok ellen legyen esélyem

2024. január 19., péntek 10:21

Marozsán Fábián a harmadik fordulóban négyszettes vereséggel búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán elfoglalt 67. helyével a legjobb magyarnak számító játékos pozitívan értékelte az egyesben nyújtott teljesítményét, tanulságként pedig azt szűrte le, hogy fizikailag erősödnie kell, a szervákban meg javulnia.

Búcsúja előtt Marozsán a korábbi US Open-győztes horvát Marin Cilicet, valamint a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolót búcsúztatta, mielőtt a 32 között a 12. helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz megállította volna őt pénteken.

„Ha összességében nézzük, szerintem pozitív volt ez a hét. Harmadik fordulót tudtam játszani Grand Slam-főtáblán, életemben először” – idézte az MTI Marozsánt, aki az M4 Sportnak adott nyilatkozatában kiemelte: a harmadik körig úgy jutott el, hogy kiemelt játékost búcsúztatott, a harmadik körben meg a nála „jóval esélyesebb” Taylor Fritz ellen kellett játszania.

Meglátása szerint jól kezdte a pénteki mérkőzést kicsit bizonytalanabb ellenfelével szemben. Marozsán úgy érezte, hogy riválisa „nem érezte a körülményeket”, továbbá az elején nem tudta felvenni az ő játékát. A második szettben viszont a saját szervái elkezdtek lelassulni, „a százalékok romlani”, Fritz agresszívabb lett, jobban támadta az adogatásait, és – ahogy fogalmazott – kezdett kicsúszni a kezei közül az irányítás.

Ez egyáltalán nem jó, ha az ember a világranglista-tizenkettedik ellen játszik

– mondta, és saját bevallása szerint innentől romlott a játéka.

Marozsán emlékeztetett, hogy a tornán sok időt töltött már a pályán egyéniben és párosban, csütörtökön így nem volt pihenőnapja, a vereséget azonban nem erre fogja.

„Ez egyáltalán nem probléma, ezeket meg kell tanulnom, fejlődik ezzel a kondim. Szeretnék minél több meccset játszani, nyerni, és remélhetőleg akkor ezeket fogom bírni. Amit mindenféleképpen kiemelnék, hogy a szervámnak javulnia kell, hogy ilyen riválisok ellen legyen esélyem, vagy legalább csak ott maradni a nyomukban. Ehhez viszont az kell, hogy az adogatásomat tudjam hozni.”

A játékos hozzátette: még nagyobb esélyt teremthet magának a győzelemre, ha közelebb kerül a brékek lehetőségéhez, és így nem kell mindig azt éreznie, hogy lépéshátrányban van.

Miközben én nehezen hozom az adogatójátékaimat, ők simán jutnak előnyhöz.

Mint mondta, néha még kicsit szokatlan számára, hogy ekkora pályán, nagy közönség előtt játszik, ám egyre jobban kezdi megszokni ezt a közeget, amelyben így otthonosabban is mozog.

„Talán nem lesz annyira páros játék a holnapi mérkőzésen, mivel egyikünk sem párosspecialista. Egyéni tenisz lesz, négy emberrel egy pályán, reméljük, hogy mi tudunk jobban kijönni a találkozóból.”

A Marozsán, Fucsovics páros az első fordulóban szabadkártyás indiai riválist győzött le 68 perc alatt, ellenfelük a következő körben, már a nyolcaddöntőbe jutásért a Tomás Machác, Csang Csi-csen cseh–kínai duó lesz. Utóbbiak nyitásként a 15. helyen kiemelt belga Gille Sander, Joran Vliegen kettősét ejtették ki.

(Index/MTI)

Rovatok