Index Vakbarát Hírportál

A volt feleség szerint kizárt, hogy Konsztantyin Kolcov öngyilkosságot követett el

2024. március 21., csütörtök 14:26

A 42 éves Konsztantyin Kolcov halálával kapcsolatban volt felesége, Julija Mihajlova azt mondta: nem gondolja, hogy a korábbi NHL-játékos öngyilkos lett volna, sokkal inkább az alkohol állhat a háttérben, ugyanis üres palackokat találtak abban a szobában, amelynek erkélyéről a férfi állítólagosan leugrott.

Mihajlova a sajtó munkatársának hozzátette: „Azt hiszem Ön vagy a kollégái nagyon félreértettek valamit, vagy tényként közölték a rendőrség öngyilkosságra vonatkozó feltételezéseit.”

Továbbá hozzáfért Kolocov e-mailjeihez is, amelyekből kiderült, hogy több apartmant foglalt, és autót is bérelt. Tehát nem volt öngyilkosságra utaló jel – a búcsúlevél hiányát is kiemelte Mihajlova –, de természetesen nem tudni biztosat, míg le nem zárul a nyomozás. 

Kolcovnak három gyermeke született korábbi párjától, akikről a nő elmondta, hogy a két idősebb, Daniil és Alexander nagyon nehezen viselik a történteket, ugyanis 16, illetve 18 évesek, tehát mindent felfognak már az eseményekből. A legkisebb, Stefan csupán öt esztendős, ő úgy tudja, hogy édesapja a mennyországba ment. 

Ahogy már beszámoltunk róla: a belorusz teniszezőnő, Arina Szabalenka párját, Konsztantyin Kolcovot két nappal ezelőtt holtan találták egy miami szálloda területén. Ő éppen azért tartózkodott ott, hogy a belorusz versenyzőt támogassa.

Először arról szóltak a hírek, hogy balesetben vesztette életét, majd a rendőrség öngyilkosságra gyanakodott, ugyanis nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat. A Miami-Dade megyei rendőrség azt közölte, hogy helyi idő szerint hétfőn 00.39-kor kaptak egy hívást, mely szerint a St. Regis Bal Harbour Resortban egy férfi kiugrott az erkélyről. 

A feleség azonban azt gondolja, hogy túlzott alkoholfogyasztás miatt lezuhant az erkélyről.

Szabalenka párja halála ellenére folytatja a versenyzést, az éppen zajló miami tenisztornán is részt vesz. A világranglista-2. teniszezőnő pénteken lép először pályára, éppen legjobb barátnője, a spanyol Paula Badosa ellen.

Rovatok