Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics Mártont sérülés hátráltatta, vereséget szenvedett a világ egyik legjobbjától

2024. április 5., péntek 21:31

Az estorili 250-es kategóriájú salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében Fucsovics Márton két szettben vereséget szenvedett az első kiemelt, világranglistán nyolcadik Casper Ruud ellen. A magyar teniszezőt a második játszmában sérülés hátráltatta, reális esélye így nem adódott.

Nagyon jól kezdte a salakszezont Fucsovics Márton, aki első két mérkőzését az estorili tornán megnyerte, a nyolcaddöntőben úgy kiütve a korábbi top 10-es Gael Monfilst, hogy három mérkőzéslabdát hárított. A világranglistán 85. magyar teniszező öt év után készülhetett újra salakos ATP-torna negyeddöntőjére, ahol ellenfele az első kiemelt Casper Ruud volt. 

Érdekesség, hogy Fucsovics korábban egyetlen alkalommal találkozott norvég riválisával, még 2017-ben a budapesti challenger tornán. Akkor a magyar teniszező rendkívül simán, 6:0, 6:0-ra nyert, amely máig egyetlen olyan győzelme karrierjében, amelyen egyetlen játékot sem vesztett. Természetesen azóta változtak az erőviszonyok, Ruud a világ egyik legjobbja lett, két Grand Slam-tornán is döntőzött már, 2022-ben pedig karnyújtásnyira volt a világelsőségtől – jelenleg a nyolcadik helyen jegyzik. Ennek értelmében a norvég teniszező volt a mérkőzés esélyese, de Fucsovics sem feltartott ütővel lépett pályára az utolsó negyeddöntőn. 

Mindkét játékos remekül kezdett saját adogatása mögött, előbb Ruud nyerte semmire szervagémjét, majd Fucsovics mindössze egy pontot bukva egyenlítette ki az állást. A norvég folytatta domináns teljesítményét adogatóként, két játékot úgy nyert meg, hogy egyetlen pontot sem engedélyezett a magyarnak. Fucsovics viszont annak ellenére, hogy 30:0-re elhúzott gémen belül, nem tudta tartani szerváját, zsinórban négy pontot bukva került brékhátrányba – lényegében odaajándékozva a játékot a norvégnak, mivel több ki nem kényszerített hibát ütött.

A szett hátralévő részében Fucsovics még két bréklehetőséget ugyan hárított, de a norvég szervája mögött esélytelen volt. Ruud 5:3-nál a szettért szervált, amelyet egyetlen pont veszteséggel abszolvált, így 32 perc alatt behúzta a nyitópartit. A világranglistán nyolcadik norvég első szervája mögött egyetlen pontot sem vesztett az első játszmában.

Fucsovics kezdte adogatóként a második szettet, 40:0-ig is eljutott, ezután viszont nem tudta lezárni a gémet, visszaengedte a norvégot. A magyar teniszező bal térde az egyik kitámasztásnál leragadt, így fizikális problémái adódtak. Ruud kihasználta a lehetőséget, azonnal brékelt, amely előnnyel szinte biztossá vált sikere. 

A Második szettBEN 3:0-s Ruud-vezetésnél Fucsovics ápolást kért, a fizioterapeuta némileg orvosolta a problémát, így folytatni tudta a játékot a magyar, de reális esélye már nem adódott.

Fucsovics keze néhányszor még elsült, de a címvédő norvég 5:2-nél a mérkőzésért adogatott, teljesítette a feladatot, így két szettben, alig több mint 1 óra alatt nyerte meg a negyeddöntőt, és jutott a legjobb négy közé Estorilban. Fucsovics veresége ellenére jó teljesítményt nyújtott a héten, két mérkőzést nyert a tornán, és mivel nem volt védendő pontja a héten, így 50 szerzett pontjával kilenc helyet előrelép a világranglistán.

ATP 250, ESTORIL, NEGYEDDÖNTŐ

Rovatok