Index Vakbarát Hírportál

Piros Zsombor egy szoros és egy sima szettben jutott elődöntőbe Splitben

2024. április 12., péntek 15:01

A 75-ös kategóriájú Splitben zajló challenger-tenisztornán Piros Zsombor elődöntőbe jutott azok után, hogy pénteken két szettben legyőzte az osztrák Filip Misolicot.

Tovább menetel Horvátországban a világranglistán 114. helyen jegyzett magyar teniszező. A pénteki negyeddöntőben a torna első kiemeltje, Piros Zsombor a nyolcadik kiemelt Misolic ellen mérkőzött. 

Piros első adogatójátékát a mérkőzésen rögtön elbukta, de gyorsan visszabrékelt, majd a lehető legjobb pillanatban, 5:4-es vezetésnél vette el újra ellenfele szerváját, egyúttal megnyerte a szettet. A nyitó játszma több mint 1 órán keresztül tartott. 

A folytatásban a korábbiaknál is jelentősebb mértékben érvényesült a tornán címvédő Piros akarata, azonnal előnybe került, majd 4:1-nél újra brékelt – miközben saját adogatásai mögött érinthetetlen maradt –, győzelméhez kétség sem fért. A második szett mindössze 28 percig tartott, Piros pedig bejutott a spliti torna elődöntőjébe. Szombaton a dán Moeller vagy a horvát Dodig lesz az ellenfele. 

Fontos megjegyezni, hogy a 75-ös challenger-tenisztornán Piros a címvédő, így minden pontját meg kell védenie a világranglistán. 

Rovatok