Index Vakbarát Hírportál

Nemrégiben Fehérváron játszott, hamarosan visszavonulhat a világklasszis teniszező

2024. május 8., szerda 14:14

A férfi teniszezők világranglistáján korábban harmadik helyezett Dominic Thiem hónapokon belül befejezheti pályafutását, osztrák sajtóértesülések pedig azt is tudni vélik, hogy melyik lesz az utolsó tornája.

Az elmúlt években több, komolyabb sérüléssel küzdött Dominic Thiem jelentősen visszaesett a ranglistán, így már korábban megfogalmazódott benne a gondolat: amennyiben nem tudja a saját maga által elvárt teljesítményt nyújtani a pályán, úgy hamarosan visszavonulhat. Osztrák sajtóértesülések szerint ez a pillanat most jött el, Thiem elhatározta, hogy a következő hónapokban visszavonul az élsporttól. 

A 30 éves osztrák klasszis pályafutása csúcsán egészen a döntőig jutott az Australian Openen valamint a Roland Garroson, a US Opent pedig 2020-ban megnyerte, amely máig egyetlen – és minden bizonnyal utolsó – Grand Slam-tornagyőzelme. Thiem nemrégiben a székesfehérvári challenger-tenisztornán is játszott, de az első fordulóban vereséget szenvedett a világranglistán 200-on kívül rangsorolt rivális ellen. 

Osztrák, a sportolóhoz közel álló sajtóértesülések szerint Thiem utolsó tornája az októberi Vienna Open lesz Bécsben, amely 500-as kategóriájú keménypályás torna, egyben az osztrák teniszezőnek úgymond hazai versenye. Thiem pályafutása során 17 ATP-tornát nyert, és mintegy 30 millió dollárt keresett. 

Rovatok