Index Vakbarát Hírportál

Aggasztó kezdés után tisztes vereséggel búcsúzott Marozsán Fábián a Roland Garroson

2024. május 30., csütörtök 14:18

Marozsán Fábián három sima szettben kikapott a tizedik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovtól, így a 64 között búcsúzott egyesben a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 43. magyar játékos az első játszmában háromszor is elvesztette az adogatását, az ATP rangsorában tizedik rivális mindössze 25 perc alatt előnybe került. A játék képe a folytatásban sem változott alapvetően, Marozsán 0:3 után nyerte első játékát a mérkőzésen, és bár később egyszer brékelni tudta Dimitrovot, 3:3-ra kiegyenlített, a bolgár ezt a szettet is magabiztosan gyűjtötte be. Időközben egy rövidebb esőszünet is hátráltatta a játékot, de végül az időjárás lehetővé tette, hogy folytassák a küzdelmet. 

A harmadik játszmában Dimitrov az ötödik gémben brékelt, majd 5:3-as vezetésénél a mérkőzésért fogadhatott, de Marozsán három meccslabdát is hárítva versenyben maradt és szépített. Ez azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, a következő játék ugyanis ismét a 33 éves, kilencszeres ATP-tornagyőztes bolgáré lett, aki így 1 óra 40 elteltével fogadhatta ellenfele gratulációját. 

Marozsán kiesésével egyesben nincs már magyar játékos versenyben.

Mint ismert, korábban Fucsovics Márton, Gálfi Dalma és Udvardy Panna a főtábla első fordulójában búcsúzott. A délután folyamán helyszíni tudósítással valamint Marozsán Fábiánnal készített interjúval jelentkezünk Párizsból. Ami pedig még a magyar teniszezőket illeti, Marozsán Fábiánon kívül Bondár Anna és Babos Tímea érdekelt a páros versenyben.

Eredmény:

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Rovatok