Index Vakbarát Hírportál

Udvardy Panna után Gálfi Dalma is főtáblás Wimbledonban

2024. június 27., csütörtök 17:24

Udvardy Panna után Gálfi Dalma is feljutott a wimbledoni teniszbajnokság főtáblájára női egyesben.

A selejtező 18. kiemeltje a csütörtöki harmadik fordulóban a nyolcadikként rangsorolt szerb Olga Daniloviccsal (116.) találkozott, aki hiába áll 12 hellyel Gálfi (128.) előtt a világranglistán, az első játszmában nem tudott méltó ellenfele lenni a magyar teniszezőnek.

A 25 éves Gálfi Dalma az első szettben csupán egy játékot veszített el és mindössze 23 perc alatt került játszmaelőnybe. A lendületét azonban nem tudta továbbvinni a folytatásra és a szerb játékos 2:1-es vezetésénél elvette a magyar adogatását. Gálfi ezt követően 3:4-nél visszabrékelt, majd a következő játékot 0-40-ről fordította meg. A játszmáról végül rövidítés döntött, amiben végig a magyar volt előnyben, s már 5-2-re is vezetett, de Danilovic 5-5-nél és 6-6-nál is egyenlített. Ezt követően a szerb ismét elveszítette szerváját, Gálfi Dalma pedig 7-6-nál kiszerválta a szettet és a mérkőzést.

Ezzel eldőlt, hogy a főtábla pénteki sorsolásán négy magyar játékos lesz érdekelt, a nőknél Udvardy és Gálfi, míg a férfiaknál az egyaránt alanyi jogon főtáblás Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.

A selejtezőben Bondár Anna (93.) és Piros Zsombor (183.) az első körben búcsúzott.

Wimbledon 2024
női egyes, selejtező, 3. forduló:
Udvardy Panna (30.)–Gergana Topalova (bolgár) 6:1, 6:3.
Gálfi Dalma (18.)–Olga Danilovic (szerb, 8.) 6:1, 7:6 (8-6)

Rovatok