Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics szettelőnyről kapott ki a harmadik kiemelttől, kiesett Antwerpenben

2024. október 16., szerda 23:52

Fucsovics Márton magas színvonalú tenisszel kezdett, és az első szettet még megnyerte a harmadik kiemelt Felix Auger-Aliassime ellen az antwerpeni 250-es tornán, de a folytatásban a kanadai akarata érvénysült az egyre jobban széteső magyar ellen, így ő jutott negyeddöntőbe.

Szűk egy óra alatt, könnyed győzelemmel kezdett két nappal ezelőtt Fucsovics Márton Antwerpenben, a hazai pályán szereplő top100-on kívüli Raphael Collingtont győzte le, és jutott nyolcaddöntőbe. Ott azonban már sokkal nehezebb feladat várt a magyarra a harmadik kiemelt, korábban top10-es Felix Auger-Aliassime személyében. 

A kanadai és a magyar teniszező legutóbbi párbaját Fucsovics nyerte, még tavaly a sanghaji ezresen, de most nem ő számított esélyesnek, hanem előrébb rangsorolt riválisa. Ennek ellenére kifejezetten szoros küzdelmet hozott az első néhány gém, mindkét teniszező tartotta adogatását, még úgy is, hogy Fucsovicsnak második szervagémjében bréklabdát kellett hárítania. Első szett 4:4-nél a magyarnak volt sansza arra, hogy elvegye Auger-Aliassime szervagémjét, de a fiatal kanadai amikor nagyon kellett, elővette nagy első szerváit – jöhetett a rövidítés. 

A hét nyert pontig tartó tiebrékben Fucsovicsé lett az első pont, csúnyán szélest ütött a kanadai, aki a későbbiekben is többet hibázott, a magyar teniszező pedig hozta stabil játékát, 6–4-nél beütötte nagy első szerváját, nem jött vissza a ritörn, övé lett az első szett szűk egy óra alatt. 

A második szett elején folytatta remek színvonalú játékát Fucsovics, sima szervagémje után rögtön eljutott két fogadóelőnyig, de Auger-Aliassime kihúzta magát a bajból. Sőt, szintet emelt teniszén, a magyar teniszező adogatásai mögött két bréklabdáig eljutott, a másodikat ki is használta a kanadai, szetten belül lépéselőnybe került. Fucsovics szervái közel sem voltak már annyira hatékonyak, mint a korábbiaknak, így azért jóval könnyebb volt Auger Aliasime-nak, aki 5:4-nél adogatóként zárta le a szettet.  

A döntő játszma második szervagémjében Fucsovics került bajba, fogadóelőnye volt riválisának, de az ezt követő három pontot remekül játszotta meg a magyar, szép tenyeres nyerőket ütött, amelyekkel tartott szerváját kulcspillanatban. Két játékkal később viszont már elbukta adogatását Fucsovics, több ki nem kényszerített hibát ütött, a kanadai pedig agresszívan fogadott, hamar elhúzott 4:2-re. Innen már nem volt visszaút Fucsovicsnak, a döntő játszmát viszonylag simán, a meccset három szettben bukta el, így búcsúzott az antwerpeni tornától. 

ATP 250 Antwerpen, nyolcaddöntő 

Fucsovics Márton–Felix Auger-Aliassime 7:6, 4:6, 2:6 

Rovatok