Belegondolni is nehéz, mekkora örökséget és űrt hagy maga után Rafael Nadal, aki a héten Málagában profi teniszezőként lejátszotta utolsó mérkőzését, és Davis-kupából történt kiesése után végérvényesen is visszavonult. A sportág spanyol legendája karrierje során számos megdönthetetlennek tűnő rekordot állított fel, ráadásul a salakon mutatott több mint két évtizedes dominanciája után joggal kapta a „Salak Királya” nevet is. Azonban talán mégsem a hihetetlen konzisztencia vagy a tömegszámra nyert címek teszik Nadalt minden idők egyik legnagyobb teniszjátékosává, hanem a benne kezdetektől fogva megtalálható sportszellem, ami annyiszor megmutatkozott a több mint 20 éves profi pályafutása során.
Rafael Nadal 1986. június 3-án látta meg a napvilágot Manacorban, a Mallorca keleti részén fekvő, akkortájt húszezer főt számláló kisvárosban. A családban nem volt ismeretlen a profi sportolói lét, egyik nagybátyja, Miguel Ángel Nadal 62-szeres spanyol válogatott labdarúgó volt, több mint 200-szor lépett pályára a Mallorca és a Barcelona színeiben is. A kis Rafa egyébként hatalmas Ronaldo-rajongó volt, így amikor a brazil éppen a katalán csapatnál játszott, a nagybátyja révén sikerült közös képet is készítenie vele.
Először háromévesen adtak a kezébe teniszütőt, bár eleinte unalmasnak tartotta az ütögetést a foci izgalmához képest. Végül teniszedzőként dolgozó nagybátyja, Toni Nadal látta meg benne azt a tehetséget és odaadást, ami később elengedhetetlen volt a rekordokat halmozó karrierjében.
A gyakorlás azonban nem volt egyszerű. nagybátyja edzéseiről gyakran sírva ment haza, de a szülők Rafa fejlődését látva végül nem cseréltek edzőt.
A tréningek szerencsére egyre kifizetődőbbek lettek, nyolcévesen megnyerte az U12-es korosztály egyik regionális versenyét, ami után nagybátyja már sokkal komolyabban vette unokaöccsének edzését is. Ennek egyik eredménye a spanyol ütőkezének megcserélése volt. A kétkezes tenyeresét látva az eddig jobb kézzel játszó Rafának azt tanácsolta, hogy váltson át a bal kezére, úgy gondolta, ezzel nagy előnyre tehet majd szert a későbbiekben, és milyen igaza volt...
A fiatal spanyol egyre csak fejlődött, 1997-ben megnyerte a spanyol juniorbajnokságot, majd a következő évben megvédte címét. Ekkoriban még mindig sokat futballozott, végül a francia Auray-ben megrendezett U12-es világbajnokság megnyerése után döntött úgy a családdal, hogy mostantól kizárólag a tenisz felé fordítja figyelmét az iskola mellett. A futballnak nem lehetett maradása tovább az életében, legalábbis nem sportolói szinten.
Ahogy teltek évek, Rafa egyre inkább dominálni kezdett a spanyol utánpótlástornákon. Heti háromszor edzett együtt a korábbi spanyol világelső Carlos Moyával, aki nagybátyja után még edzője is volt Nadalnak. Végül 2001-ben, mindössze 14 évesen vált hivatalosan is profi teniszjátékossá. Többször elindult különböző tornák selejtezőjén, először sikertelenül. De ami késik, nem múlik, 2001. szeptember 11-én Madridban lejátszotta első profi mérkőzését egy Futures-tornán (fiataloknak kialakított versenysorozat).
A torna után meghívást kapott Sevillába egy Challenger-versenyre (Az ATP-tornák előszobája), ahol túl sokat már nem vacakolt, és két szettben (6:4, 6:4) megszerezte élete első profi győzelmét, egyben ATP-pontjait a ranglistán 751. helyezett Israel Matos Gil ellen.
Nem sokkal később egy újabb meghívást kapott az otthonában megrendezett mallorcai ATP 250 tornára is, ahol a 81. Ramón Delgado ellen élete első ATP-győzelmét is megszerezte 15 évesen. A 2002-es évben kilenc Futures-tornából hatot megnyert, ebből öt győzelem pedig salakon született.
A felemelkedés pedig csak tovább folytatódott. Több Challenger-tornán is döntőbe jutott, és élete első Masters-versenyére (ATP 1000-es kategóriájú, presztízsben és pénzdíjazásban is a négy Grand-Slam torna előzi csak meg) kvalifikálta magát, majd a 16 éves játékos már a hamburgi Mastersre is kijutott, ahol korábbi gyakorlótársát, Carlos Moyát is kiejtette. Élete első ATP-torna-győzelme még ebben az évben megszületett. A horvátországi Umagban megrendezett tornán Álex López Morónnal indult a páros versenyen, salakon pedig nem találtak legyőzőre. 2003-ban végül a világranglista 49. helyén fejezte be az évet.
A következő évben már élete első egyéni döntőjét játszotta Aucklandban, amit végül elvesztett, de az Australian Openen egészen a harmadik körig jutott, Miamiban pedig karrierje során először – de közel sem utoljára – találkozott egy bizonyos Roger Federerrel. Bár a következő körben kiesett Nadal, a találkozót a 22 éves svájci világelső ellen 6:3, 6:3-as szettaránnyal megnyerte. Ezután még 39-szer mérkőzött meg egymással a két zseni, rivalizálásuk és barátságuk több mint egy évtizedig meghatározta a tenisz világát.
A sikerszéria rövid időre tört meg, Estorilban egy versenyen bokasérülést szenvedett, ami miatt három hónapig nem játszhatott. Visszatérésekor viszont megnyerte karrierje első egyéni tornáját, a lengyel tengerparton megrendezett Prokom Opent. Bár az év további részében nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, jött a 2004-es Davis-kupa, ahol megmutatta zsenialitását salakon. A döntőben a világranglistán második helyezett Andy Roddickot győzte le, amivel megnyerte a spanyol csapat a tornát.
Rafael Nadal így minden idők legfiatalabb játékosa lett, aki egyéni mérkőzést nyert a Davis-kupán a győztes ország színeiben.
A 2005-ös évben nemcsak az lett mindenki számára egyértelmű, hogy a világ legjobbjai közé tartozik, hanem az is, hogy ha Federer füves borításon, akkor Nadal salakon a úr. Mind a ketten tizenegy egyéni (abból négy-négy Masters-) versenyt nyertek az idényben. Annyira domináns volt a spanyol a salakszezonban, hogy rögtön az első Roland Garrosán favoritként indult el. A tornán pedig első számú esélyeshez méltóan játszott, Federert az elődöntőben búcsúztatva húzta be élete első Grand Slam-versenyét, miután az argentin Mariano Puertát győzte le négy szettben.
A rá következő idényben sérülés miatt ki kellett hagynia az Australian Opent, de a salakszezonra már újra a legjobbját nyújtotta. Mind a négy európai salaktornáját megnyerte, a római Mastersen pedig ki mással döntőzött volna, mint a svájci konkurenssel. Az öt óra öt percig tartó, maratoni hosszúságú találkozó a leghosszabb mérkőzése volt egymás ellen a két játékosnak, amelyet végül egy ötödik szettet követő tie-break után nyert Nadal. Az év során még többször döntőztek egymás ellen, először a Roland Garroson (Nadal 1:6, 6:1, 6:4, 7:6), majd a füves borítású Wimbledonban is (Federer 6:0, 7:6, 6:7, 6:3).
Sokak szerint ebben a évben vált igazán egymás riválisává Nadal és Federer, noha nem azért, mert nem kedvelték egymást, hanem mert minden fontos torna elsősorban róluk szólt.
A következő két évben szinte alig volt olyan nagyobb verseny salakon és füvön, amin nem ők ketten játszottak döntőt. A nyolc összecsapásból hatszor Nadal jött ki győztesen (például 2007 Roland Garros, 2008 Roland Garros és 2008 Wimbledon), míg Federer kétszer bizonyult jobbnak spanyol riválisánál (2007 Wimbledon). A 2008-as wimbledoni döntőt minden idők egyik legjobb teniszmérkőzéseként tartják számon, ráadásul Rafael Nadal győzelmével a svájci teniszező 2003 óta tartó veretlenségét szakította meg füves borításon.
Nadal akkor, mondhatni, revánsot vett az ekkor már tizenkétszeres Grand Slam-torna-győztes ellenfelén, az ugyanis egy évvel korábban éppen az ő 81 meccses győzelmi sorozatát szakította meg salakon. Végül 2008 végét karrierje során először az első helyen zárta, ezzel hivatalosan is a világ legjobbja lett, ugyanebben az évben pedig aranyérmes lett a pekingi olimpiai játékokon.
Amikor a teniszben különböző talajon dominál két ennyire fantasztikus játékos, sokszor elgondolkodnak az emberek, hogy mi lenne, ha mindketten az általuk preferált talajon játszhatnának a másik ellen, ezzel igazságossá téve az erőviszonyokat. Nos, Nadal és Federer esete pont ilyen volt, így talán az egyik legérdekesebb elgondolást valósították meg a szervezők, és összehozták a „Talajok harca” névre keresztelt show-meccset, ahol a spanyol térfele kizárólag salakkal, míg a svájcié csak fűvel volt beborítva.
Olvasóink közül alighanem a legnagyobb Nadal-fanatikusok is megrémülnének a szöveg hosszától, ha ezentúl az összes sikerét leírnánk a spanyol legendának, de tény, ami tény, Rafael Nadal legjobb évei még csak most következtek.
A következő négy idényben sorra nyerte a különböző GS-tornákat. 2009-ben először sikerült megnyernie a kemény borítású Australian Opent, bár a Roland Garroson óriási meglepetésre a negyedik körben búcsúztatta a későbbi döntős Robin Söderling. A következő évben viszont nem kegyelmezett, pályafutása első Golden Slamjét (mind a négy Major-torna és az olimpia megnyerése) szerezte meg. Bár az Australian Openen sérülés miatt fel kellett adnia az Andy Murray elleni negyeddöntőt, a három visszamaradó GS-tornát kivétel nélkül behúzta. Az addigra már élbolyhoz tartozó szerb Novak Djokovics – akit a US Open-döntőben múlt felül – is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni ellenfeléről:
Nadal napról napra és évről évre bizonyítja, hogy még mindig tud hova fejlődni. Mentálisan nagyon erős és elkötelezett, szerintem megvan ahhoz a képessége, hogy a valaha volt legjobb teniszező legyen.
A következő három évben címek számában is egyértelművé vált, hogy a spanyol legfőbb kihívója már nem Federer, hanem Djokovics. A szerb klasszis 2013-ig bezárólag kilenc Grand Slam-döntőben szerepelt, amiből ötöt be is húzott. De egyet sem Franciaországban, hiszen ott továbbra is egy ember volt a király. Nadal háromból háromszor lett a Roland Garros győzteseként felavatva, ezzel már nyolcszoros bajnok volt a legnagyobb presztízsű salaktornán, amire addig soha senki nem volt képes. Na meg becsúszott még egy US Open-győzelem is, pont Djokovics ellen, és szépen lassan egy újabb történelmi rivalizálás bontakozott ki azzal, hogy harmadik félként immár a szerb is szót kért Nadal és Federer évek óta tartó különmeccsén.
Nadal mindig is híres volt agresszív és atletikus játékstílusáról, ami nagy szerepet játszott sikereiben. Azonban a rendkívül korai profi státusz amennyire erősítette a legendáját, annyira hátráltatta őt a pályán. Játékstílusa ugyanis átlagosan nagyobb terhet rótt a testére, de legfőképp az izmaira. Bár még mindig csak 27 éves volt, egyre gyakrabban merült fel a kérdés a szakértők körében: vajon meddig bírja a spanyol?
A válasz pár évig felemás volt. 2014-ben egészen a döntőig menetelt az Australian Openen, miután az elődöntőben kiejtette Federert. A fináléban az ellene eddig nyeretlen Stan Wawrinka várta, azonban a bemelegítés során hátsérülést szenvedett, ami egyre csak rosszabbodott ráadásul, ahogy telt az összecsapás. A svájci játékos végül négy szettben bizonyult jobbnak Nadalnál, amivel megnyerte első Major-tornáját. A spanyol gigász az év közepi salak- és füves szezonra nem tudott igazán formába lendülni, „csak” egy Masterst és a Roland Garrost nyerte meg, az utóbbit ráadásul Djokovics ellen.
Az ember érzése az volt a 14-szeres Grand Slam-győztes spanyollal kapcsolatban, hogy amíg kiáll játszani, addig szinte lehetetlen legyőzni Párizsban.
A következő két és fél évben azonban egyáltalán nem találta a formáját, miután nagyobb siker nélkül maradt egészen 2017-ig. Nadalt egy visszatérő csuklósérülés akadályozta évekig, ami félig, de nem teljesen közrejátszott abban, hogy pocsék formában teniszezett. Tíz év után először Major-torna-győzelem nélkül zárta a 2015-ös évet, majd a következő idényben még csak negyeddöntőbe sem jutott GS-versenyeken, bár azért fontos megjegyezni, hogy a spanyol még a leginkább csalódást keltő évében tudott nyerni egy olimpiai aranyat párosban a riói olimpián. Nadal végül idejekorán befejezte a szezont, hogy időt adjon bajos csuklójának a teljes gyógyulásra.
Nadal végül felépült, illetve edzőt is cserélt (korábbi edzőpartnere, Carlos Moyá váltotta nagybátyját), így ellenfelei legnagyobb bosszúságára újra tényezővé vált. Szettet sem veszített, amikor megnyerte tizedik Roland Garrosát és harmadik US Openét 2017-ben, bár ausztrál Major-tornán az elitbe visszatérő 36 éves Federer bizonyult jobbnak, ami így egy újabb szép fejezet lett kettejük történetében (a svájci ezenkívül még két GS-tornát nyert meg karrierjében, amivel egy ideig minden idők legtöbb Majort nyerő játékosa lett húsz címmel).
A spanyol a következő években csak úgy halmozta a jobbnál jobb eredményeket, 2020-ig négy GS-t nyert (három Roland Garros és egy US Open), amivel beérte Roger Federert az örökranglistán. A 34 éves játékosnak viszont egy komoly döntést kellett meghoznia, ugyanis teste már nem bírta volna az egész szezonos terhelést. Úgy döntött, hogy csupán pár Masters kivételével csak és kizárólag Major-tornákon vesz majd részt, ezzel megspórolva már igencsak fogyóban lévő erejét.
A döntés bevált, bár a 2021-es szezon sérülések miatt csak egyetlen Masters-győzelmet hozott, a 2022-es szezonban karrierje második Australian Openjét (2009 óta először) és tizennegyedik (!) Roland Garros-versenyét nyerte meg.
Nadal így, hacsak átmenetileg is, de minden idők legtöbb Grand Slam-versenyét nyerte meg, 22 trófeával.
A 2023-as év szinte teljesen kimaradt Nadalnál, miután komoly csípősérülést szenvedett az Australian Openen. Kihagyása miatt 18 év után először a top tízből, majd a top százból is kiesett az ATP-ranglistán. Végül a szezon végén úgy nyilatkozott, a következő idény lesz neki az utolsó.
De előtte Rafael Nadal még állta a szavát, és visszatért. Egy hirtelen jött sérülés miatt azonban már nem tudott részt venni az utolsó ausztrál Major-versenyén. A salakszezonban viszont játszhatott, maradandót akkor nem sikerült alkotnia. Karrierje utolsó Grand Slam-versenyén és Roland Garrosán a későbbi döntős Alexander Zverev ellen esett ki az első körben. A spanyol pedig egy szomorú, de egyáltalán nem meglepő bejelentéssel érkezett októberben.
Az olimpián és a Davis-kupán még utoljára képviselte Spanyolországot, de az előbbin Novak Djokovics, az utóbbin pedig a holland csapat jelentette a végállomást.
Ezzel vége lett.
Nadal a pályafutása során 22 Grand Slam-tornát (abból 14 Roland Garrost), 33 Masters-címet, összességében pedig 92 ATP-viadalt nyert. Olimpiai aranyérmes lett egyéniben és párosban, emellett a spanyol csapatot öt Davis-kupa-győzelemre vezette.
Az egyetlen ember a világon, aki rendelkezik Career Golden Slammel (az összes Major-tornát és mindkét olimpiai kategóriát megnyerte).
Mindössze 24 éves korára már az Australian Openen, a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen is a bajnokok közé tartozott.
A napokban a fél világ elköszönt a spanyol kiválóságtól, de talán a legtöbbet mégis egyik legnagyobb riválisa, Roger Federer búcsúüzenete mond el arról, hogy kit is veszít el a sportvilág. Egy részlet belőle:
Kezdjük a nyilvánvalóval: legyőztél engem, elég sokszor. Sőt, többször, mint ahányszor nekem sikerült téged. Olyan kihívást jelentettél nekem, amit senki más nem tudott felmutatni. Salakon úgy éreztem, mintha a te otthonodba léptem volna, és keményebben kellett dolgoznom, mint valaha is gondoltam volna. Újragondoltattad velem a játékomat, és még az ütőm méretét is megváltoztattam, remélve, hogy így bármilyen előnyhöz juthatok ellened.
Lesz még sok kiváló teniszező a világon, de soha még egy Rafael Nadal.
(Borítókép: Rafael Nadal búcsúja a Davis-kupa negyeddöntőjében a Palacio de Deportes Jose Maria Martin Carpenában 2024. november 19-én Malagában, Spanyolországban. Fotó: Jose Breton / Pics Action / NurPhoto / Getty Images)