Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Tenisz Szövetség új főtitkára elmondta, mit tart legfontosabb feladatainak

2024. december 11., szerda 11:17

A megújulásban való szerepvállalást és a fenntartható működés kialakítását emelte ki fő feladatai közül Schmitt Petra, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) novemberben kinevezett főtitkára.

A korábbi válogatott teniszező azzal kezdte az MTI-nek adott interjúját, hogy az olimpiai bajnok vívó, Schmitt Pál és az olimpiai ezüstérmes tornász, Makray Katalin középső gyermekeként mindig is ezer szállal kötődött a sporthoz.

Négyéves koromtól szerepeltem családommal az esti tévétornában tíz éven keresztül. Az úszóóvoda után látszott, hogy a tornához túl magasak vagyunk a két testvéremmel, a vívást pedig érdekes módon nem próbáltam ki, de mivel édesapám hobbiszerűen teniszezett, ezért mindhárman a BSE-nél kötöttünk ki. Jól szerepeltem a korosztályos versenyeken, majd 14 évesen a Honvédhoz kerültem, Hegedűs József legendás nevelőedzőhöz, ahol a Noszály és a Földényi testvérek is edzettek. Ráadásul mivel akkoriban a férfi versenyzők ott teljesítették a katonai szolgálatukat, sok kiváló játékossal edzhettünk együtt

– fejtette ki Schmitt Petra, aki büszkén mesélte, hogy válogatottként a Fed-kupában összecsapott a későbbi világranglista-negyedik Magdelena Maleevával – aki jelenleg a bolgár női válogatott kapitánya –, valamint juniorként a négyszeres Grand Slam-bajnokként visszavonult spanyol Arantxa Sanchez Vicarióval is.

A WTA-világranglista 419. helyéig jutott exjátékost a kaliforniai egyetemi évei alatt a USC – ide járt az olimpiai bajnok Kiss Balázs és később Hosszú Katinka is – kétszer is kitüntette sportteljesítményéért az All-American-díjjal.

Schmitt Petra kifejtette, 24 évesen felhagyott a versenytenisszel, és egy londoni sportmarketingcégnél helyezkedett el, ahol atlétikával, Formula–1-gyel és rögbivel is foglalkozott. Hazaköltözve közreműködött nyolc évig a Taróczy Balázs által létrehozott Tennis Classics gálákon, dolgozott a budapesti Fed-kupákon, emellett gyerekeket is oktatott. Marketingigazgató volt a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságon, továbbá a fenntarthatósági programot vezette az itthoni atlétikai és vizes vb-n is.

Az MTSZ főtitkáraként az operatív feladatok mellett számomra fontos, hogy jól együtt tudok működni a szakmai stábbal, meghallgatják a véleményemet, beülhetek az edzői értekezletekre – ebben bizonyára benne van, hogy a teniszen belülről érkeztem. Emellett a szövetség nagyon nehéz időszakon van túl, de most már az építkezésen lehet a hangsúly, persze ez a gazdasági környezeten is múlik. Azt szeretném, ha az emberek felfigyelnének arra, hogy valami elindult a magyar teniszben a megújulás útján, ezt jelzi például a Sávolt Attila szakmai igazgató és csapata által életre hívott, új formátumú magyar bajnokság, amelynek a szuperdöntőjére jövő hétvégén kerül sor Balatonfüreden a legjobb játékosok részvételével

– jelentette ki. Schmitt Petra közölte, hogy a magyar szövetség nemrég bekerült egy európai uniós, Green Tennis nevű Erasmus-projektbe az európai szövetséggel együttműködve. Ez egy hároméves program nyolc partnerszervezettel – amelyek közül az MTSZ az egyedüli nemzeti teniszszövetség –, és a fenntarthatóság áll a középpontjában.

„Kamatoztatva eddigi tapasztalataimat, a teniszben is ebbe az irányba szeretnénk elindulni, hogy zöldebbek legyenek az MTSZ létesítményei és eseményei is, kezdve a hulladékkezeléstől az energiahatékonyságon át a vízfelhasználásig. A mi sportágunkban például sok hulladék keletkezik a labdákból, dobozokból, aztán locsolni kell a salakpályát, télen fűteni kell a csarnokokat-sátrakat. Ezt a szemléletformáló mentalitást szeretnénk közvetíteni a gyerekek felé, akik a kupák mellett más gondolkodásmódot is hazavihetnek majd a versenyekről” – tette hozzá a főtitkár.

Rovatok