Szabadkártyát kapott az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjére a közelmúltban doppingügybe keveredett Simona Halep, aki így ott lehet Melbourne-ben az év első Grand Slam-tornáján – számolt be róla az MTI.
A szervezők szerdán közölték, hogy indulási lehetőséget biztosítanak a korábban doppingvétség miatt eltiltott román játékosnak.
Keményen dolgozom, hogy készen álljak a 2025-ös szezonrajtra. Az Australian Open adott néhányat pályafutásom legszebb pillanataiból, így alig várom, hogy visszatérjek
– mondta Halep, aki jelenleg 877. a világranglistán, de 2018-ban a döntőig menetelt Melbourne-ben.
A 33 éves, kétszeres GS-bajnok teniszezőt múlt szeptemberben két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert.
Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. A román játékos márciusban, Miamiban tért vissza, legutóbb pedig októberben, Hongkongban versenyzett.
A volt világelső versenyengedélyét 2022 októberében függesztették fel ideiglenesen, mert a US Openen levett A és B mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustatot. Ez a szer fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.
Halep akkor azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe a roxadustat. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) illetékesei egyrészt elfogadták a játékos érvelését, másrészt viszont megállapították, hogy az általa elismert mennyiség nem eredményezhette volna a pozitív mintákban talált magas koncentrációt.
A másik doppingvétséget Halep biológiai útlevelének szabálytalansága okozta.
(Borítókép: Flaviu Buboi / NurPhoto via Getty Images)