Jilly Ádám személyében újoncot avat a magyar férfi teniszválogatott, amely február elején Kanadával csap össze Montrealban, a Davis-kupa-selejtezőn.
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint Bardóczky Kornél kapitány kijelölte keretét a párharcra, és ebben Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Piros Zsombor és Valkusz Máté mellett Jilly Ádám is helyet kapott. A 18 éves játékos a decemberi magyar bajnokságon a budapesti selejtezőből bejutott a balatonfüredi szuperdöntőbe, ahol a nyolc között 6:3, 6:1-re kikapott Fucsovicstól.
Marozsán a főtáblán, Fucsovics pedig a selejtezőben kezdi meg a már elrajtolt ausztrál nyílt bajnokságot. Piros januárban két portugáliai keménypályás challengertornán indul, míg Valkusz sérülését követő hosszabb felépülése után még kihagyta a magyar bajnokságot, de már edzésbe állt.
A magyar és a kanadai csapat február 1-jén és 2-án vívja első párharcát egymás ellen a montreali IGA Csarnokban. A csata győztese továbbjut a szuperdöntő szeptemberi, 16 csapatos selejtezőjébe, míg a vesztes osztályozót vív.
A kanadai szövetség szintén közzé tette hivatalos felületein a névsort, amelyet Frank Dancevic szövetségi kapitány nevezett meg. Ennek értelmében újfent nem számíthat a második kiemelt kanadai csapat első számú játékosára, a világranglistán 29. Felix Auger-Aliassime-ra, de ott lesz Montrealban a top 100-as Denis Shapovalov és a rendkívül ígéretes tehetség, Gabriel Diallo is.
A csapatot a két sztárjátékoson kívül Alexis Galarneau, Liam Draxl és Vasek Pospisil alkotják. Hozzá kell tenni, hogy a 2022-es világbajnok kanadai csapatnak tavaly novemberben sem volt tagja Auger-Aliassime, aki a Davis-kupa hetén az előzetes nevezés alapján a Montpellier-ben esedékes 250-es tornán szerepel majd.