Novak Djokovics szerb teniszező egy interjúban azt mondta, hogy három évvel ezelőtt megmérgezték Ausztráliában, abban a szállodában, ahol megszállt.
A szerb sportolót – aki akkor világelső volt a férfiak közt – három évvel ezelőtt kiutasították Ausztráliából, miután kiderült róla, hogy nem tartotta be a koronavírus-járvány miatt előírt beutazási szabályokat, és így lépett be az országba.
A férfi világelső nem tartotta be az Ausztráliába való beutazáshoz szükséges szabályokat, miszerint vagy oltottnak kell lennie, vagy bizonyított orvosi mentességgel kell rendelkeznie. Ez ennyire egyszerű. Ez arról szól, hogy valaki, aki Ausztráliába akart utazni, nem tartotta be a beutazási szabályokat a határnál
– mondta akkor az esetről az ausztrál kormányfő, Scott Morrison.
Novak Djokovics most egy interjúban azt állítja, hogy nem a kitoloncolás az egyetlen rossz dolog, ami akkor Ausztráliában történt vele. A Pannon RTV portál szerint egy interjúban azt mondta:
megmérgezték azzal az étellel, amelyet egy melbourne-i szállodában kapott.
„Amikor hazatértem, egészségügyi problémáim voltak, és rájöttem, hogy a szállodai étellel mérgeztek meg” – nyilatkozta a GQ magazinnak. Hozzátette azt is, hogy Ausztráliából való távozása után magas nehézfémszintet találtak a vérében.
„Ezt eddig soha nem mondtam el nyilvánosan, de amikor visszatértem Szerbiába, kiderült, hogy magas volt az ólom- és higanyszint a szervezetemben” – fogalmazott a szerb teniszező, aki egyébként jelenleg is Melbourne-ben tartózkodik, mivel az Australian Openen vesz részt, amelyet tíz alkalommal már megnyert egyéniben.
A kérdésre, hogy biztosan a szállodában mérgezték-e meg, Djokovics azt válaszolta, hogy „csak így történhetett”. A BBC Sport megkérdezte az esetről az ausztrál határőrséget, de nem kaptak választ. Az ausztrál belügyminisztériumtól pedig mindössze azt a választ kapták: „Adatvédelmi okokból nem nyilatkozhatunk egyedi esetekről.”
(Borítókép: Novak Djokovics 2024. június 3-án, Párizsban, Franciaországban. Fotó: Marleen Fouchier / BSR Agency / Getty Images)