Nem jellemző a profi teniszre, hogy egy Grand Slam-döntő után a főszereplőknek doppingról, bántalmazásról, párkapcsolaton belüli erőszakról kelljen nyilatkozniuk. Talán azért is volt rendhagyó az idei Australian Open utolsó mérkőzése utáni két interjú a finalistákkal, mert Jannik Sinner és Alexander Zverev mérkőzése kevésbé volt izgalmas, mint az olasz doppingügye és az eredményhirdetést megzavaró incidens. Amúgy az sem jellemző, amilyen őszinteséggel beszélt a döntőt elvesztő a veresége okairól.
„Nagyon egyszerű az egész, Jannik jobb nálam. Egyedül az adogatásom volt jobb, mint az övé, minden másban ő volt jobb. A tenisznek 5-6 meghatározó ütése van. Neki jobb a tenyerese, a fonákja, a röptéje, az adogatásfogadása és a mozgása is. Teljesen leteniszezett az alapvonalról. Ezért győzött. Megérdemelten nyert. Ő a legjobb teniszező kemény pályán most. Egy másik univerzumban van jelenleg a többiekhez képest. Nagyon hasonlít a játéka a legjobb Novakéra. Ritkán rontanak, és elhitetik veled, hogy neked kell folyton erősebben ütnöd, hogy legyen esélyed a labdamenetben. Elképesztő jól mozognak, borzasztó nehéz az alapvonalról pontot nyerni ellenük. Nem adnak az ellenfélnek teret, időt” – magyarázta a 2025-ös finálé után Alexander Zverev, aki 2023 szeptemberében, a US Openen még legyőzte Sinnert, de szerinte azóta sokkal jobb teniszező lett, mindenben nagyot fejlődött.
„Nehéz egy elvesztett Grand Slam-döntő után odaállni az eredményhirdetésre. Mindent megteszek folyamatosan. Nagyon keményen edzek, azt gyakorlom, amit kell, és a pályán kívül is a megfelelő dolgokat csinálom. Mégis kikapok három szettben. Ezek a tények. Az biztos, hogy nem akarom úgy befejezni a pályafutásom, hogy én voltam a legjobb teniszező, aki soha nem nyert Grand Slamet. Továbbra is mindent meg fogok tenni azért, hogy az egyik serleget a négyből felemelhessem” – tette hozzá a német, akit meglepett, hogy egy GS-döntő után Sinner doppingügyéről is megkérdezik.
Úgy fogalmazott, hogy nem tud sokat az ügyről, egyszer már tisztázták az olaszt, és ő egyáltalán nincs ellene, nagyszerű srác, és meg kell várni a végét.
Miként Sinner uralkodására árnyékot vet a doppingolása, úgy Zvereven is ott a bélyeg korábbi barátnői bántalmazási vádjai miatt. Hivatalosan mindkettőnek vége, tavaly júniusban a bírósági eljárás is lezárult, Zverevet nem nevezték bűnösnek, de úgy tűnik, nem mindenki felejtette el.
„Ausztrália hisz Oljának és Brendának” – üvöltötte egy nő legalább négyszer a sajtólelátótól pár méterre, az eredményhirdetés közben, amikor Zverev állt a mikrofon mögé.
Előbb Olja Saripova, majd Brenda Patea vádolta Zverevet bántalmazással, erőszakkal, de végül nem történt semmi, hiába nyomozott az ATP és tette a dolgát a német bíróság.
Zverev fizetett 150 ezer eurót a német államnak és 50 ezret jótékony célra, míg Brenda Pateával megállapodott, aminek tartalmát egyik fél sem hozta nyilvánosságra.
A bekiabáló nőt a biztonsági szolgálat emberei vezették ki a Rod Laver Arénából – kicsit későn kapcsoltak egyébként –, majd rendőrségi eljárás indult ellene. Zverevet sem kímélték, Tumaini Carayol, a The Guardian című brit lap újságírója kíváncsi volt a reakciójára, kommentjére az incidenssel kapcsolatban.
Úgy hiszem, nincs több vád ellenem vagy kilenc hónapja. Úgy gondolom, abban a pillanatban ő volt az egyetlen a stadionban, aki elhitt bármit is. Mindent megtettem ebben az ügyben, amit tudtam, nem fogom újra megnyitni ezt a témát
– zárta rövidre a kellemetlen kérdéskört Zverev.
Hagyományosan pezsgős koccintással kezdődött Jannik Sinner kérdezz-felelek produkciója az interjúteremben, ahol Craig Tiley, az ausztrál nyílt teniszbajnokság versenyigazgatója mondta a pohárköszöntőt, de utána nem volt tabutéma. Háromszor kérdeztek rá a folyamatban lévő doppingügyére, de nem jött zavarba, nem nehezményezte, hogy miért kell egy GS-diadal után erről beszélnie.
„Őszintén, szeretném élvezni ezt a pillanatot. Lesz egy meghallgatás, tudjuk már az időpontot, de most nem gondolok erre. Nagyon sok minden történik a pályán kívül, amiről önök talán nem is tudnak. Amikor felmegyek a pályára, akkor ki kell zárnom ezeket a dolgokat, ha néha nagyon is nehéz. Van egy csapatom, aminek a tagjai közel állnak hozzám, és bíznak bennem. Ez nagyon fontos nekem, mert tudom, hogy nyitottan beszélhetek velük. Amikor pályára megyek, próbálok a meccsre koncentrálni. Természetesen kicsit mindig ott motoszkál a fejemben. Tisztában vagyok a helyzetemmel, de nem tudok rajta változtatni” – mondta Sinner, akit arról is megkérdeztek, hogy adott-e neki extra motivációt, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) akár el is tilthatja.
„Nem igazán, mert világos, hogy mi történt. Ha tudnám, hogy bűnös vagyok, nem tudnék így teniszezni. Hiszem, hogy pozitív vége lesz az ügynek. Persze előfordul, hogy azt kívánom, ez bárcsak meg sem történt volna, de nem akarok erre gondolni, most kikapcsolódásra van szükségem, ami testileg és szellemileg is nagyon fontos. Aztán visszamegyek a pályára, és próbálok fejlődni” – magyarázta a világelső, aki azt is elárulta, hogy rengeteget tanult az elmúlt évben magáról és arról, miként kezeljen helyzeteket a pályán.
A tiroli fenomén elképesztő elismerésként értékelte, hogy Zverev a játékuk alapján Novak Djokovicshoz hasonlította. Sinner egyetértett a némettel, hogy a tiszta ütéseik az alapvonalról, a jó lábmunkájuk, mozgásuk valóban hasonló, mint az is, ahogy tudják olvasni az ellenfél játékát.
Hozzátette, hogy a játékstílusa alapján mindig kiemelten követte a szerbet, próbálta megérteni, hogy mit csinál, miként kezeli a kritikus, fontos pillanatokat. Azért azt is kijelentette, hogy különböző játékosok, mert alapvetően mindenki más.
Bár Jannik Sinner világelsősége megkérdőjelezhetetlen, azt ő is tudja, hogy salakon és füves pályán még nem képes olyan teniszre, eredményre, mint keményen, ahol egyre jelentősebb a dominanciája. Úgy fogalmazott, hogy nem volt rossz a tavalyi szezonja salakon és a zöld gyepen sem, de tud annál jobbat, és azon dolgoznak, hogy a játékstílusa ott is eredményes legyen.
Az Australian Open forgatókönyvének része, hogy a bajnokokkal másnap szerveznek még egy fotózást Melbourne egyik látványos pontján a serleggel, és még kérdezni is lehet a rögtönzött sajtótájékoztatón. Jannik Sinner másodszor pózolhatott a Norman Brookes Challenge-kupával. Az időjárás nem volt kegyes, mert a 36 fokos kánikulát egy kiadós zápor tette elviselhetőbbé. A Formula–1-ből is ismert Albert Parknál, a tó partján azért így is elkészültek a fotók.
Jannik Sinner és Alexander Zverev nem játszik a héten a Davis-kupában. A címvédő és az idén házigazda olaszok csak a Final 8-be kapcsolódnak be a csapat-világbajnokságba, Zverev pedig ezúttal sem vállalta a játékot a német csapatban. Kettejük melbourne-i döntője nem kerül be a klasszikusok közé, azért így is lesz miért emlékezni a 2025-ös Australian Openre – a tíz legemlékezetesebb hír: