Index Vakbarát Hírportál

Risztov iszonyatos hajrával lett Eb-második

2014. augusztus 13., szerda 12:04

Szerda délelőtt tíz órakor elkezdődött a berlini úszó Európa-bajnokság, legelőször a nők 10 kilométeres versenyét rendezték meg. Ez az olimpiai táv, amelyiken két éve Risztov Éva aranyérmet nyert Londonban. Most óriási hajrával ezüstöt nyert.

A magyar úszónő idei eredményei alapján az egyik favoritnak számított, de Olasz Annát is a végső győzelemre esélyes hatos között tartották számon. A 29 éves Risztov a tavalyi vb-n a kilencedik lett, a 20 éves Olasz pedig az ötödik.

A versenyt a német fővároshoz közeli evezőspályán rendezték meg, és az olasz Aurora Ponsele rögtön az első pár száz méter után az élre állt, és az első időmérő pontnál, vagyis 2500 méternél több mint 20 másodperces előnyt harcolt ki. Ugyanez a taktika hozott sikert Risztovnak a Hyde Parkban.

Risztov az első kör után a második helyen haladt, Grimaldi volt a harmadik, Olasz pedig a hatodik.

Féltávnál módosult a sorrend, Ponsele vezetett, de már csak 11 másodperc volt az előnye, a francia Muller lett a második, az olasz Bruni a harmadik, Risztov volt a negyedik, Olasz pedig a hatodik.

A harmadik kör elejére Ponsele előnye elfogyott, az üldözőboly befogta, a szökés tehát nem sikerült, egyúttal új verseny kezdődött.

7500 méternél Ponsele már csak egy testhosszal vezetett, tehát egy másodperccel vezetett a felzárkózó holland van Rouwendaal előtt, Bruni volt bronzérmes pozícióban, míg Risztov a negyedik – mindössze két tizeddel volt lemaradva -, Olasz az ötödik.

Így kezdődött meg az utolsó szakasz, aminek az elején Bruni ritmust váltott, átvette a vezetést és a holland vele tartott, de a magyarokat sem tudták leszakítani, Ponsele viszont fáradni látszott.

Az igazi izgalmak csak ezek után jöttek, az utolsó, 1100 méteres hajrában. Ezt a harmadik körben visszafogottan meghúzódó, de nagy erőket mozgósító francia Aurelie Muller fordult rá elsőként.

Megpróbálta leszakítani üldözőit úgy diktálta a tempót, de nem sikerült neki, sőt. A holland van Rouwendaal tökéletesen tartalékolt, és az utolsó 300 méteren egy remek és szűk kanyarvétel után mindenkit leszakított.

Risztov mindent megpróbált, hogy befogja, és méterről méterről közelítette meg az éllovast a célegyenesben - ekkor már látszott a mozgásán, csak ő lehet veszélyes rá -, az ötödik helyről előrejött, és a második helyen érintette a falat. Egy másodperc és egy tized volt a győztes és a közte lévő különbség.

A sokáig vezető Ponsele végül harmadik - négy tizeddel maradt le -, Muller a negyedik, Olasz pedig az ötödik lett.

Rovatok