Index Vakbarát Hírportál

Megalázó mondat miatt is harcol Hosszú

2014. augusztus 20., szerda 10:20

Hosszú Katinka megnyerte első idei Eb-aranyát, ami a pályafutásában már a hetedik volt. Örült is neki hétfőn, de egy nagyon-nagyon kicsit fanyalgott, hogy az ideje lehetett volna jobb is.

A 400 vegyesen egyébként az övé az Európa-csúcs, még a 2009-ben záruló szuperdresszkorszakban állította fel, a római világbajnokságon. Nyert is vele.

Pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a ruha miatti idők részben feledésbe merüljenek, a dinamikusan fejlődő úszás és az új módszerek lassan háttérbe szorítják ezeket az irreális eredményeket. Katinkának még nem sikerült a cáparuhával elért időkön belül úsznia, de itt, Berlinben akár sikerülhet is az áttörés. Bár 200 vegyesen ugyan berlini előfutamának legjobbja volt szerda reggel, majdnem négy másodperccel maradt el az öt évvel ezelőtti 2:07,45-től. (100 háton is az övé volt a legjobb idő, délután jön az elődöntő.)

És nyilván azért is hajszolja a csúcsokat, mert 2009-ben még Dave Salo volt az edzője, aki előbb a 2011-es vb-re nem készítette fel rendesen és legjobb tudása szerint. Majd amikor kiderült, hogy a londoni olimpián sem volt elég ideje rá, Hosszú pedig beszélni szeretett volna erről vele, akkor válaszul csak annyit mondott neki: nem érti, mi a baja, hiszen akármikor nyithat Budapesten egy szépségszalont.

Ez a pökhendien lekezelő mondat felért egy merénylettel, mivel Hosszú még évekig úszó akart lenni, jobban tehát meg sem alázhatta volna.

London óta Shane Tusuppal készül, vele nyert már 2012 második felében egy csomó Világkupát, 2013-ban pedig két vb-arany mellett egy vb-bronzot is.

200 vegyesen tavaly 46 századdal maradt el 2009-ben úszott idejétől - a csütörtöki döntőben ez nem behozhatatlan -, amelyik szintén Európa-csúcs. 200 pillangón pedig több mint egy másodperccel. A már említett 400 vegyesen egy tizeddel.

Hosszú tehát Berlinben egy korszakot is szeretne átadni a múltnak, 400 vegyesen ez nem sikerült, mert a tavalyi egy tized most hét tized lett.

Túl erősen kezdett, de legalább most már tudja, miben kell még fejlődnie. A 400 vegyes második részében.

Ezzel ugyanakkor el is jutottunk oda, ami a legnehezebb, hiszen a kínai Je Siven az olimpián az utolsó ötven méteren jobb időt úszott, mint a férfiaknál Ryan Lochte.

Ezért van az, ha a világcsúcson belül is van háromszáz méteren, vagyis a mellúszás után, a végére a képzeletbeli rekordvonal hirtelen megelőzi, noha ő is hatalmas tempóban úszik.

Rovatok