Index Vakbarát Hírportál

Gyurta: A 200 első tíz métere már megvan

2015. július 2., csütörtök 19:40

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel saját mércéje szerint is jó idővel nyerte meg a 200 méteres mellúszást a győri országos bajnokságon, de elmondása szerint az igazi élesítés csak ezután következik, számol be az MTI.

A vb-re készülő, ebben a számban 50-es medencében 2009 óta veretlen klasszis versenyző az ob csütörtöki napján eleve abszolút esélyesként rajtolt, esetében csupán az volt a kérdés, milyen időt ér el. Végül 2:10 perc alá került, 2:09.84-gyel nyerte a finálét. Időeredményével elmaradt ugyan idei legjobbjától (2:08.58), amivel negyedik a világranglistán, ám Gyurta így is elégedetten nyilatkozott:

„Mondhatom, eddig az úszásom első tíz métere van meg, a többit ezután kell összerakni, az lenne a gond, ha már százötvenig jól menne most - mondta a verseny után. - Augusztus első hetében kell csúcsformában lenni, addig még jön egy újabb kemény edzőtábor, aztán a frissítés, a gyorsítás, a technikázás, azaz akkorra lesz kész az úszásom, amikorra kell.” Hozzáfűzte, annak örül, hogy így év közben már volt egy 2:08, most egy 2:09 perces eredménye, ráadásul úgy, hogy „azért nem szorongattak meg, márpedig én akkor tudok igazán extrát nyújtani, ha éles a helyzet”.

Elégedettek lehettek a győri úszók is: Jakabos Zsuzsanna újabb aranya mellett szintén magyar bajnok lett a hónapok óta itt készülő Balog Gábor, aki 200 méter háton a riói olimpiai induláshoz szükséges A szintet is teljesítette. 

Jakabos két olasz vetélytárs mögött érkezett a célba 100 méter gyorson, a magyar bajnoki arany azonban az ő nyakába került. Balog 200 méter háton elég sokáig szorongatta a táv európai egyeduralkodóját, a lengyel Radoslaw Kaweckit, aki rövidpályán már világbajnok is volt. Végül második lett az idei évtől a városban edző, de még dunaferresként regisztrált klasszis, aki a magyar elsőség mellett olimpiai A szintet is produkált. 

Női 200 méter mellen az ukrán Ganna Dzerkal érte el elsőként a falat, itt a "hazai dobogó" tetejére a mögötte csupán 37 századdal lemaradó Sztankovics Anna állhatott fel.

A nap zárószámát, a 4x200-as gyorsváltót a Kőbánya SC nyerte. Igazi feltűnést az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-győztes ex-kőbányás Cseh László keltett, aki az egriek befejezőembereként elképesztő sebességre felpörögve, 7 másodperces hátrányt dolgozott le és a második helyre hozta be új klubjának kvartettjét. Mindezt nem sokkal azután, hogy 50 méter gyorson és 100 méter pillangón is kiharcolta a döntőbe jutást.

    Az ob csütörtöki bajnokai:

    férfiak:

200 méter hát: Balog Gábor (Dunaferr) 1:57.76 p

200 méter mell: Gyurta Dániel (UTE) 2:09.84

4x200 méter gyors: Kőbánya SC (Reményi Ármin, Telegdy Ádám, Drigán Zoltán, Szabó Norbert) 7:31.76

    nők:

100 méter gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 55.30 mp

200 méter mell: Sztankovics Anna (UTE) 2:29.19

Rovatok