Index Vakbarát Hírportál

Már-már gyanús, hogy minden a helyén van

2015. július 24., péntek 08:37 | aznap frissítve

Verrasztó Dávid úgy gondolja, a tavaly berlini Európa-bajnoki győzelménél sokkal több van benne.  Akkor volt egy félresikerült mondata, miszerint az Eb-arany szart sem ér, bár inkább arra akart ő célozni, hogy azzal az idővel, amivel az első helyen ért a célba, a vb-n nem lenne az élmezőnyben.

Az augusztusi kazanyi vb-n az éremszerzés a célja a 27 éves versenyzőnek, a két japán mögé szeretne bejönni, akik a világranglistán is előtte vannak.

„Idén megjavítottam az egyéni csúcsomat. Örülök neki, hogy talpon maradtam, sőt. Nem a legjobb megoldás, de az edzésterveket továbbra is az édesapám, Verrasztó Zoltán írja az én közreműködésemmel, illetve a visszajelzéseim alapján. Korábbi csapattársam, Molnár Ákos irányítja ezeket az edzéseket.  Nagyon jól mennek a dolgok, jobban, mint gondoltam volna. A szinteket hetekkel ezelőtt, a franciaországi és a monacói versenyeken gyorsan sikerült megúsznom, és közben jött össze a régen várt 4:11.28-as egyéni rekordom. Kosuke 4:08.54-e iszonyúan jó eredmény, Seto 4:10.04-e viszont már nem olyan félelmetes. Megnyugtató, hogy a rangsorban mögöttem következő amerikai Litherland több mint egy másodperccel gyengébb idővel a negyedik” - magyarázta a Telekom Sporthír Szolgálatnak Verrasztó.

Kifejtette, ha furcsán is hangzik, többet számít neki az idei időeredménye, és az edzésterve tökéletes végrehajtása, mint a tavalyi Eb-győzelme. 

„Szinte már gyanús, hogy minden a helyén van, nem jönnek elő olyan gondok, amelyek sokszor keserítették már meg az életemet. Próbálom kizárni a külvilág minden zavaró tényezőjét, és csak a saját terveimmel foglalkozni” - összegzett.

Rovatok