Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka: Most telt be a pohár nálam

2015. december 22., kedd 10:17

Már a múlt kedden szerette volna elmondani Hosszú Katinka azt, ami bántotta. Akkor a Magyar Olimpiai Bizottság ünnepi közgyűlése miatt nem tette meg, azon beszédet mondott Orbán Viktor és ott volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach is. Most viszont igen, itt van vágatlanul. Jövőre olimpia jön, 2017-ben pedig Budapest rendezi a vizes vb-t.

Az idén két világbajnoki címet szerző úszónő, Hosszú Katinka drámai bejelentéseket tett a magyar úszósport sötét jövőjéről kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.

„2012-ben azért költöztem haza, hogy részese lehessek a magyar úszósportnak, a magyar sportéletnek, és ezáltal megpróbáljam inspirálni a jövőbeli generációkat. Azzal kellett szembesülnöm, hogy bár a Magyar Úszó Szövetség elvárja a világszínvonalú eredményeket, az ő oldalukról közel sem biztosított a világszínvonalú háttér” – írta abban a közleményben, amelyet a sajtótájékoztatóval egy időben küldtek el a szerkesztőségünknek.

„Úgy érzem, hogy a vezetők megelégedtek a magyar úszás jelenlegi helyzetével, és nem gondolnak arra, hogy mi lenne szükséges az előrelépéshez. A közvéleménynek úgy tűnhet, hogy minden jól működik, hiszen mi, versenyzők folyamatosan hozzuk az érmeket a nemzetközi versenyekről, de

az igazság az, hogy a rendszer hibás, és nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van

– írta.

Szerinte a Magyar Úszó Szövetség egy olyan rendszert épített fel, amelyben az úszók és edzők arra pazarolják a legtöbb idejüket és energiájukat, hogy folyamatos harcot vívjanak a szövetséggel házon belül.

Az országos bajnokság után nem szólt

Hosszú Katinka az augusztusi kazanyi vb előtti júliusi országos bajnokságon nem tette szóvá széles körben a panaszát, hogy az eredetileg eltervezett programján szűkítenie kellett. Rá jellemzően végig szokta úszni az összes távot, akkor azonban mindössze egy számot vállalt.

Egy Facebook-posztban emlékezett csak meg sérelméről. 

Ennek az volt az oka, hogy a győri uszoda elkészült, a bemelegítő medence azonban nem.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke győri, nem mellékesen Borkai Zsolt a város polgármestere is.

„Ha valaki végül veszi a bátorságot, és úgy dönt, hogy kiáll az igazáért, azt a szövetség elutasítja egy szimpla magyarázattal, vagy egyszerűen tudomást sem vesz a problémáról. Ezekkel a kijelentésekkel tudom, hogy saját magamat teszem ki esetleges támadásoknak, de ezt vállalom, mert úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy kiálljak nemcsak magamért, hanem a többi magyar úszóért is. Nálam most telt be pohár.”

Az ő szemében a saját úszókarrierje úgy teljes, ha sikerül a hazai úszósportban pozitív irányú változást elérnie. Neki ez nem az érmei számáról vagy a versenyeken nyert pénzről szól.

„Szerencsés helyzetben vagyok, hogy most kiállhatok azokért az úszókért is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy felszólaljanak, mert attól félnek, hogy azt a minimális támogatást is elveszítik, amiben jelenleg részesülnek. Ezt a harcot három éve próbálom zárt ajtók mögött, házon belül megvívni a szövetséggel, de sajnos a mondanivalóm mindvégig süket fülekre talált.”

Úgy érzi, ha a szövetség jól működne, a sportolóknak és a velük dolgozó edzőknek pontosan kijelölt és előre meghatározott céljaik lennének, és nyugodtan dolgozhatnának annak tudatában, hogy ha ezeket a célokat és követelményeket teljesítik, akkor annak meglesz az eredménye, és megkapják a pozitív visszacsatolást.

Egy ilyen, partneri együttműködésben figyelembe veszik az úszó személyes és a magyar úszósport érdekeit is – a sportoló minden reggel annak tudatában ébredhet, hogy a munka, amit elvégez, hatékony, célravezető és nem hiábavaló. Ettől lesz motiváló és teljes egy sportoló karrierje.

Van hova fejlődni

„A Shane-nel közösen vezetett programunkat folyamatosan elemezzük, hogyan tudnánk még tovább fejlődni. A mi elsődleges szabályunk, hogy soha nem elégszünk meg a jelenlegi helyzetünkkel. Hisszük, hogy ha nem fejlődünk és haladunk előre, akkor az azt jelenti, hogy visszafelé lépegetünk. Mindig feltesszük magunknak a következő kérdéseket:

Akárhányszor is felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, és őszintén megválaszolják őket, akkor jelentős előrelépéseket tapasztaltak.

A siker birtokában

A kazanyi világbajnokság után is feltették magunknak ezeket a kérdéseket a két világbajnoki cím ellenére is. Azzal, hogy sikerült megdönteni a 200 vegyes világcsúcsát, és két másodperccel a világ elé kerülnie, nyilvánvaló olimpiai aranyesélyessé vált.

„Tudjuk, hogy meg kell próbálnunk még tovább fejlődni. Ehhez a technika és az edzések tökéletesítésén kívül találtunk több más tényezőt is, ami segíthetne, hogy a programunk még teljesebb legyen. A változások azonnali bevezetése egy ilyen fontos időszakban nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az olimpiai döntőre továbbra is úgy tudjak tekinteni, mint akármelyik másik versenyre.”

A változtatások, amiket idén szeretett volna a programjához adni, nemcsak őt segítenék, hanem hosszú távú, pozitív hatásai lennének a jelenlegi és a jövő úszógenerációinak is. Ezenkívül a változtatások nagyban segítenének, hogy a testét fizikailag olyan állapotban tudja tartani, hogy még a 2020-as tokiói olimpián is versenyezni tudjon.

„Sajnos többszörös tárgyalás, egyeztetés és hivatalos megkeresés után sem sikerült a kéréseimet teljesíteni.

Ezen kérések teljesítését a Magyar Úszó Szövetség attól tette függővé, hogy az arcomat és a nevemet adom-e a 2017-es budapesti úszó világbajnokság reklámozásához. Ezt én megdöbbenve hallottam.

Eddig mindig azt hangoztatták, hogy azok kaphatják meg ezt a plusz támogatást a felkészüléshez, akik eredményt hoznak egy világversenyről. Ez az a bizonyos mézesmadzag.

2011-ben a világbajnoki hatodik helyét eredménytelennek, csalódásnak könyvelték el, így nem kaphatott plusz támogatást. 2012-ben az olimpiai 4. hellyel ugyanígy járt.

Mint írja, akkor nem panaszkodott, mert elhitették vele, hogy nem hozott eredményeket, így nem is jár a plusz támogatás. Ugyanakkor a legnagyobb meglepetésére, 2013-ban két világbajnoki aranyéremmel a zsebében sem kapott támogatást.

„A talán még eredményesebb 2014-es év sem hozta meg a várt segítséget a szövetségtől. És most, hogy a 2015-ös eredményeim sem elegendőek ahhoz, hogy teljesítsék a kéréseimet, el kellett, hogy gondolkodjak,

mégis mi az, amit még el kell érnem ahhoz, hogy biztosítsák a felkészülésemhez szükséges feltételeket?

Ez egyben arra is ráébresztett, hogy mit érezhet a többi úszó és edző, akik még olyan helyzetben sincsenek, mint én.

Ha nekem harcolnom kell ezekért a dolgokért az én eredményeimmel, akkor mi lehet a helyzet a többi úszóval? Ők mégis miben reménykedhetnek?”

Eljutott arra a pontra, hogy már nem biztos benne: van valami annak a mézesmadzagnak a végén.

Nem a pénzről szól a mostani kifakadása

Nem pénzügyi támogatásról beszél, írja.

Megengedhetné, hogy kifizesse magának azokat a dolgokat, amikre szüksége van. Nem okozna problémát neki, hogy továbbra is a fejlődésébe fektetné a versenyeken megnyert pénzdíjakat, de ha ezt megteszi, akkor akaratlanul is felmerül a kérdés: mégis mire van a Magyar Úszó Szövetség?

„Mit csinálnak, ha nem az úszóik számára biztosítják a lehető legjobb feltételeket? Hogyha nekünk, úszóknak és edzőknek kell a kutatásokkal, elemzésekkel, edzéssel és a versenyzéssel is foglalkozni, akkor mégis mi marad a szövetségre ebben az egyenletben? Ráadásul tapasztaltam, hogy a sportolók, akik ellen versenyzünk, olyan támogatásban részesülnek, amit mi itt, Magyarországon elképzelni sem tudunk. Őszintének kell lenni magunkhoz ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Együtt kell dolgoznunk, és közösen kell feltennünk magunknak a nehéz kérdéseket. Nekem hatalmas csalódás volt, amikor rájöttem, hogy a szövetség teljes mértékben az úszótól vár el mindent.”

Ami nem látható a medencében

Hosszúnak, Gyurtának, Cseh Lászlónak olyan konkurenciával kell felvenniük a versenyt, ami kívülről nem szembetűnő, mert gyorsan úsznak.

Cseh László még 2008-ban azt mondta, hogy Phelpsnek van egy fordulója, amit vegyesre fejlesztett ki, és amikor mellről gyorsra fordultak, ezért nőtt meg hirtelen a távolság közöttük.

A jégkádas regenerációt is lényegesen korábban használták az amerikaiak, mint a magyarok.

Emellett a pszichológusi háttér, a masszőri, az orvosi diagnosztika is nyilván lényegesen fejlettebb sok országban.

Ebben a partneri együttműködésben

szerinte a szövetség az, amelynek felkészültnek és jártasnak kellene lennie a legújabb technológiát, fejlődéseket illetően, és az eredményeket és tapasztalatokat az ő feladatuk lenne kérés nélkül is az úszók részére bocsátani.

Olyan ambiciózus emberekre van szükség a szövetségben, akiknek az az elsődleges célkitűzésük, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsék meg és segítsék az úszókból kihozni a maximumot.

A jelenlegi vezetés szerinte elégedett azzal, ahogy most működnek a dolgok.

Elégedettek, jönnek az eredmények. Nem szabad addig várni az önvizsgálattal és a változtatással, amíg túl késő lesz, és teljesen össze nem dől a rendszer.

Mindig a legtöbbet próbáltam kihozni magamból, és a velem dolgozó embereknek sem engedem meg, hogy a legjobbjuknál kevesebbel beérjék. Hihetetlenül tehetséges emberek vannak az országunkban, és őszintén hiszem, hogy a világ egyik legerősebb úszónemzete lehetünk. De akkor miért dőlünk hátra, és elégedünk meg a jelenlegi eredményekkel?”

Úgy véli, a magyar úszósportban igenis mindenkinek magasabbra kell tennie a lécet, kivenni a részét a munkából, hogy úgy képviselhessék Magyarországot, ahogy az megérdemli. Nem csak az úszókról beszélt.

A célja mindig az volt, hogy úgy hagyja abba az úszást, hogy valamit tett a sportág fejlődéséért.

Marakodás lesz Rio előtt

Mivel a magyarok 110-120 fővel számolhatnak reálisan a jövő évi olimpián, a kisegítő személyzet még inkább szegényesebb lesz Rióban. Kevesebb fő lehet ott.

A csapat létszámától függ ugyanis az akkreditált orvosok, edzők, gyúrók száma. Még az is előfordulhat, hogy egy úszót nem kísérhet el az edzője.

Legutóbb 157 fős volt a küldöttség, ami kényelmes hátteret biztosított. A létszám csökkenésével ugyanakkor nem egyenes arányban csökken a segítők létszáma, hanem exponenciálisan.

A saját masszőr tervét az olimpián könnyen lehet, hogy a NOB egyúttal a gyengélkedő magyar sport fúrja meg.

„Felelősségemnek éreztem, hogy elmondjam a véleményemet, és hogy megosszam a nézeteimet.

Lehet, hogy ez sok embernek nem fog tetszeni, de az előrejutás és jobbá válás néha fájdalommal jár.

Kérlek, ne vegyétek ezeket a meglátásaimat a Magyar Úszó Szövetség elleni támadásnak. Csak az a célom, hogy meginduljon egy pozitív irányú párbeszéd és változás a magyar úszósportban.”

A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás így reagált az Indexnek Hosszú Katinka szavaira.

„Széchy Tamástól, az úszópápától azt tanultam, hogy a versenyzőnek mindig mindenben igaza van. Értük vagyunk, értük tesszük a dolgunkat.

Tiszteletben tartjuk a véleményét, és nagyon örülök neki, hogy nem tartotta magában. Sőt, arra biztatok másokat is, ha már Katinka többes számban beszélt, hogy mások is vállalják fel a nézeteiket.

Ha sérelem érte őket, ne tartsák magunkban, nem vesszük támadásnak, de jobb, ha a tüske előjön. Nem lehetünk a versenyzőinkkel aszinkronban” - kezdte az elnök.

Hozzátette, Hosszú világelső, a szövetség próbál vele lépést tartani, de mivel nincs a földön még egy ilyen úszónő, nem megy könnyen, nincsenek azonos szinten. Próbálnak felnőni hozzá.

73 millió forintért rendeltek kamerarendszert Hollandiából, ami ötméterenként fogja majd a Tüske Csarnokban a versenyzők mozgását felvenni, hogy utána a szakemberek nyugodtan analizálhassák. Ezzel a fejlődést szeretnék szolgálni.

Hosszú kért egy testre szabott kamerát is, ez is hamarosan meglesz. Nem egyet, hanem harmincat szereznek be közbeszerzési eljáráson, és nemcsak Hosszú, hanem a klubja, tehát a Vasas is részesül belőle. A jégkádakat is megrendelték már, ezeket is hamarosan beépítik.

Az elnök szerint természetes, hogy odafigyelnek a szavára, mert a világban is jól csengő márkanév az övé, aki nemcsak Magyarországon, hanem az egész világban gyerekek ezreit viszi a sportághoz.

Gyárfás amúgy egyszer már, a tavalyi, dohai rövid pályás vb-n kölcsönadta neki a hotelszobáját, mert az jobban felszerelt volt, mint a versenytői szállás, és közelebb volt a helyszínhez. Rajta nem múlik, hogy egy külön kabint kapjon a Komjádiban Hosszú. Az úszónő ezt is szóvá tette a nyugodt körülmények menüpontban.

Rovatok