Index Vakbarát Hírportál

A Kiss László miatt kiszálló szponzor nem is fizetett a szövetségnek

2016. április 8., péntek 08:27

A Kiss László úszókapitány lemondásához vezető botrányban egyetlen szponzor jelezte csütörtökön, hogy nem támogatják tovább a Magyar Úszó Szövetséget, a KÉSZ Csoport.

Nem sokkal ezután viszont közleményt adott ki az úszószövetség, és eszerint a csoport valójában nem is támogatta őket. 

"A KÉSZ Holding Zrt és a MÚSZ között 2013-ban létrejött szponzorálási szerződés  alapján a KÉSZ Zrt kizárólag  Magyarország világbajnoki prezentációját támogatta. Ezen támogatáson kívül a Kész csoport 2013, 2014, 2015 és 2016. évben egyetlen  forint támogatást nem nyújtott a MÚSZ részére, megszegve ezzel szerződéses kötelezettségét" - olvasható a közleményben.

A MÚSZ a szerződésszegés miatt jogerősen pert nyert a KÉSZ Zrt. ellen, de a jogerős ítélet ellenére a KÉSZ Zrt. még mindig nem teljesítette a fizetési kötelezettségét. Ezért végrehajtási vagy felszámolási eljárást kezdeményeztek ellenük. 

Kiss László úszókapitány csütörtök este jelentette be lemondását, miután a napokban a Privatkopo.hu lehozta, hogy a hatvanas években csoportos nemi erőszakot követett el, és hároméves börtönbüntetést kapott.  Kiss szerint „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés".

Amerikában is Kiss volt a téma

Az amerikai ESPN is lehozta a Kiss László lemondásáról szóló közleményt csütörtök éjjel, cikkükben idézik Kisst, és felsorolják legsikeresebb tanítványait. 

Rovatok