Index Vakbarát Hírportál

Gyárfás kihívóját őrizetbe vették Ukrajnában a 90-es években

2016. április 23., szombat 10:10

A Privát Kopó a volt kapitány, Kiss László múltja után a hazai szövetség ellen harcoló Hornyák Viktor múltjából ásott elő részleteket.

A lap úgy tudja, Hornyák Ukrajnában az ungvári konzervgyárat próbálta meg privatizálni, hogy vodkát állítson elő benne. A terve nem sikerült, a hitelt nem tudta fizetni, elszámolási vitába keveredett partnereivel. Egyszer gránátot szereltek az autójára, de a merénylet nem sikerült.

Pénzügyi bűncselekmények miatt vették őrizetbe, Hornyák nem erősítette meg, hogy hónapokat volt előzetesben, de azt igen, hogy 3 napot igen.

„Politikai okok miatt akartak ellehetetleníteni” - mondta a lapnak.

Amikor Magyarországra jött, megalapította a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhelyt, de Gyurta Dániel edzőjével nincs semmilyen kapcsolatban.

A Magyar Úszó Szövetség vasárnap tartja évi rendes közgyűlését, nincs a napirendben a tisztújítás. Gyárfásnak azt ajánlották, hogy kérjen maga ellen bizalmi szavazást, egyelőre az elnök nem mondta meg, így tesz-e.

Az előző tisztújításon, tavaly Hornyák volt Gyárfás kihívója, és 122-1 arányban maradt alul.

Rovatok