Index Vakbarát Hírportál

Már látszik, hol versenyez Hosszú Katinka a jövő évi vb-n

2016. szeptember 20., kedd 16:27

Jövő júliusban, a hónap második felében Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot – még 297 nap van a rajtig –, amelyiknek a legfontosabb létesítménye az a 15 ezer néző befogadására alkalmas uszoda lesz, amit a Dagály strandon, illetve a mostanra már bezárt Dagály strand helyén építenek.

A komplexum építése jól halad, még a március végi átadási határidő előtt is kész lehet, de ez jelentős mértékben a téltől függ. Az uszoda Duna felőli oldalán már helyén van a hullámokat jelképező alumínium burkolat, ami már az Árpád hídról is jól látszik.

Ilyen.

Azt is tökéletesen lehet látni, hogy a versenymedencén már csak az utolsó simítások vannak hátra. Például az egyik legfontosabb, hogy milliméterre pontosan 50 méter legyen. A pontos bemérés után helyezik bele ugyanis a mobilfalat, akkor lehet hitelesíteni a méreteket. A fehér csempék már a helyükön vannak, ezt a fehéret fogjuk viszontlátni a közvetítésekben is.

A műugró medence, és ahonnan majd a medencébe ugranak, egyelőre még csak szerkezetkész. A bemelegítő medence 95 százalékos állapotban van – ezt csak a közvetítésekben fogjuk látni, ide már csak a sportolók, edzők mehetnek be –, erre merőlegesen van egy kis medence, ott lesz majd úszásoktatás jövő ilyenkor. A vb után ugyanis a lakosság veheti birtokba az uszodát.

Mellette van egy kör alakú jakuzzi, aminek a burkolata feldobja majd az egész teret, mert a MOME egyik hallgatójának ötlete alapján, mozaikokból fogják kirakni.

A versenyuszoda két oldalánál futnak majd fel a mobillelátók, annak a fémszerkezete már megvan. A lelátót értelemszerűen csak erre a versenyre építik meg, ami mindkét oldalon plusz 5 ezer férőhelyet ad majd. A verseny után visszabontható.

Az uszoda az 1-es villamostól ötperces sétával elérhető, a Margitszigetről pedig, ahol a vízilabdatorna meccseit rendezik, át lehet majd gyalogolni oda. Igaz, ez egy jó 3 kilométeres, bő félórás sétát jelent – persze lehet helyette a várhatóan sűrítetten közlekedő 26-os buszt vagy a dunai hajókat is használni majd.

Rovatok