Index Vakbarát Hírportál

Gyurta: Sohasem szorultam rá, hogy szavakat adjanak a számba

2016. november 16., szerda 18:19 | aznap frissítve

Gyurta Dániel nem kíván Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni - ezt maga az úszó közölte telefonon Hargitay András szövetségi kapitánnyal, állítja Hargitay. Gyurta azonban nem sokkal később a Facebookján írta ki, hogy sohasem szorult rá arra, hogy szavakat adjanak a szájába, szerinte az álláspontja egyértelmű.

"Dani maga hívott fel a délután folyamán, és tisztáztuk, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett" - mondta az MTI-nek Hargitay András.

"Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Ő annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön" - mondta.

Hargitay András hozzátette, az olimpiai bajnok mellúszó nem kíván a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta arra, hogy szavai átértelmezését tisztázza.

Gyurta erre a Facebookján reagált este negyed nyolckor:

Sohasem voltam rászorulva, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a számba, ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat. Ebben álláspontom egyértelmű, az további magyarázatra nem szorul.

Majd pedig linkelte az nso.hu beszámolóját a korábbi közleményéről.

Szerdán a 24.hu-n jelent meg Gyurtával egy interjú, amelyben a klasszis így nyilatkozott: „Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni."

Rovatok