Index Vakbarát Hírportál

Egy válogatott edző elmondta, mi a baj az úszószövetséggel

2016. november 17., csütörtök 17:51

Czakó Csaba, Fináncsek Gábor válogatott mellúszó edzője a TV2 Mokka című adásában nyilatkozott Hosszú Katinka és a Gyárfás Tamás vezette szövetség konfliktusáról. A Mohácsi TE színeiben dolgozó szakember elmondta, valószínűleg igaz, hogy Gyárfás Tamás egy kitűnő lobbista, egy kitűnő üzletember, de hogy a 2017-es vb elnyerésében pontosan milyen szerepe volt az elnöknek, azt nem tudja, mivel nem ismeri a részleteket. Ami viszont az úszást illeti, Czakó véleménye egyértelmű:

„Nem gondolom, hogy az úszóeredményekhez Gyárfás Tamás bármiben is hozzájárult volna. Aki úszik a medencében, azt nem nagyon érdekli, ki az elnök. Ahhoz, hogy ezek az eredmények (a 2017-es vb-n) jobbak legyenek, sajnos nagyon sok támogatásra volna szükség, és ha nem kapunk a felkészüléshez megfelelő feltételeket, akkor teljesen mindegy, hogy ki lobbizott és ki nem lobbizott, a versenyző mindent elveszít, amit meg tudott volna mutatni ezen a versenyen."

A Mohácsi Torna Egylet, ahol Czakó dolgozik, kitette a honlapjára Hosszú levelét, mivel mélyen egyetértettek annak szellemiségével. Hogy miért?

„Az elvekkel vannak problémák. Kaptunk októberben egy e-mailt a szövetségtől, amiben válogatási elvekről beszélnek, a felnőtt válogatott válogatási elveiről a 2017-es budapesti világbajnokságra. Amiben leírják számomra, mint a magyar válogatott mellett dolgozó edző, illetve Financsek Gábor edzőjének részére, hogy mit "kapok" a válogatott versenyzőm után a következő évben, illetve még ebben az évben. Ebben benne van, hogy kettő darab meleg égövi edzőtábor között választhatok, ezt (a választást) elküldtem a szövetségi kapitányunknak. Majd egy hónap múlva egy beszélgetés során a szövetségi kapitány annyit mond

Te figyelj, Csaba. Én nem tudom, miből gondoltad, hogy bármiféle edzőtábort kaptok?

Mondta ezt nekem, egy négy éve ranglista vezető versenyzővel."

„Leírják, hogy ezek és ezek a dolgok vonatkoznak rám. Én ezeknek eleget teszek, és szervezem a következő évemet, versenyeket mondok le, meghívásokat, az edzőtábor miatt. Majd ezután egy hónapig válaszra sem méltat senki. Aztán egy hónap után azt mondja nekem a szövetségi kapitány cinikusan mosolyogva, hogy „Csaba, miből gondolod te, hogy a te versenyződ bármiféle edzőtábort kaphat”, mindezt úgy, hogy a magyar válogatott tagja, amit ugyanez a dokumentum tartalmaz, mindezt úgy, hogy ugyanebben a dokumentumban én a magyar válogatott mellett dolgozó edzőként vagyok megnevezve."

Mindennek ismeretében nem csoda, hogy az úszóedző szerint itt nem lesz egyhamar béke. „Amíg így történnek a dolgok, addig nem lesz megegyezés" – mondta, majd arról is beszélt, hogy  a többség miért fél, legalábbis egyelőre a szövetségtől. „Nagyon sok edző tart attól, hogyha kimondja azt, amit én most itt kimondok, akkor utána mi lesz, hogy akkor azt a támogatást is megvonják tőle, amit most kap. Így nem lehet dolgozni. Ráadásul egy év múlva világbajnokságot rendezünk, ha jól tudom."

A saját esetére visszatérve láthatóan feldúltan mesélte el a teljes történetet:

„Hogy egy szövetségi kapitánynak nem fér bele, hogy egy nappal az e-mailem után megmondja nekem, hogy amit leírtak az megváltozott... Mondjuk én akkor sem értettem volna meg, hogyha egyszer kiadtak egy dokumentumot a válogatási elvekkel, akkor utána hogy térhetnek el tőle teljes mértékben. Így nem lehet dolgozni. Nincs olyan, hogy vannak egyenlők, meg egyenlőbbek.

Abban nem munkálkodhatnak érdekek, hogyha az én versenyzőmet valaki mögé be szeretnék tenni, akkor nyilván, ha ő az influenza szezonban hat hetet itthon ül, akkor jóval hátrébb lesz, mint aki ezt a hat hetet Thanyapurán tölti, Thaiföldön.

Ezt így nem lehet megtenni."

Czakó Csaba szerint a szövetség nem azzal foglalkozik, amivel kéne, és nem úgy kezeli a versenyzőket és az edzőket, ahogy kéne.

„A Magyar Úszó Szövetségnek maximálisan támogatnia kéne a magyar úszósportot, mert ez a szövetség feladata. Mi nem alattvalók vagyunk ebben az egészben, inkább erre kéne rávilágítani, és ez lenne a lényeg."

Hosszú Katinkát valószínűleg a következő generációért való aggodalom is motiválhatta a Gyárfás Tamás és a szövetség ellen vívott háborújában.

"Katinka nem szeretné, hogy azok a gyerekek, akik az ő klubjában, az ő módszerei szerint edzenek, ugyanebben a rendszerben nőjenek fel. Mert ez a rendszer jelenleg nem jó.  "

A beszélgetés utolsó kérdésére adott válaszából pedig mintha az is kiderülne, hogy Gyárfás pozíciója közel sem olyan megingathatatlan, mint amilyennek akár csak 24 órával ezelőtt gondoltuk volna.

„Nem hiszem, hogy emiatt a beszélgetés miatt Gyárfás Tamás felhívna engem, nem vagyunk olyan nexusban. Azt sem gondolnám, hogy bárkitől is negatív telefont kapnék, mert jelenleg nem áll úgy az úszószövetség szénája."

Rovatok