Index Vakbarát Hírportál

Az úszókapitány nekiment Hosszú Katinkának a vb előtt

2016. december 3., szombat 09:55

Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?

- a Nemzeti Sport szombati száma szerint így esett neki a magyar úszóválogatott kapitánya, Hargitay András a windsori rövidpályás világbajnokság előtt Hosszú Katinkának. Nyilván Gyárfás Tamás lemondása miatt volt dühös, meg is erősítette a lapnak, hogy az elnök távozása őt is érinti.

A megbeszélést az edzőknek hívták össze pénteken, és az olimpiai bajnok Hosszú azért volt ott, hogy fordítson edző férjének, Shane Tusupnak. 

A lap információi szerint elég feszült volt a hangulat, és Hosszúéknak egy idő után elegük lett az emelt hangnemből, és inkább távoztak a találkozóról. 

A történtekről Hargitay a következőket mondta a lapnak: "Az összejövetel edzői megbeszéléssel folytatódott, ezen Hosszú Katinka és Shane Tusup is részt vett. Elhangzott néhány kérdés, felvetés, amelyek alapján azt mondhatom, az álláspontok nem közeledtek. Kommunikációs blokk van közöttünk, elbeszélünk egymás mellett. Sajnos konkrétumokig ezúttal sem juthattunk el, mert a beszélgetés közepén felálltak, és otthagytak minket. Lehet, hogy nem is plénum előtt kell velük tisztázni a tisztázandókat. "

Hozzátette azt is, hogy Gyárfás távozása "mély megdöbbenést keltett" a nemzetközi szövetség vezérkarában. Gyárfás egyébként a vb után beszél majd a magyar elnökséggel lemondásának okairól. 

Szombat délután aztán az Úszószövetség egy közleményt adott ki, amelyben cáfolta a fentieket. Azt írták: Hargitay András szövetségi kapitány ma előbb saját nevében helyreigazítási igényt juttatott el a Nemzeti Sportnak a mai nap közzétett, névtelen forrásból származó hamis állítással kapcsolatban, annak mielőbbi cáfolatát kérve. A szövetségi kapitány az alábbiak közlésére kérte fel a sportnapilapot:

"A Nemzeti Sport december 3-ai számában, a velem írásban készített interjú mellett ellenőrizetlen forrásból teljesen hamis állításokat jelentettek meg. Valamennyi edző kollégám a fültanúja volt annak, hogy az Önök lapjában szereplő mondatok – “Ezt akartad Katinka? Örülsz? Ez volt a célod?” – semmilyen formában nem hangzottak el a válogatott edzők windsori megbeszélésén. Továbbá egyáltalán nem volt emelt hangnem, és egyáltalán nem támadtam Hosszú Katinkára sem ekkor, sem a megbeszélés előtt, sem azután."

"Egyszersmind nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjanak a személyemet, illetve a magyar úszósportot lejárató, névtelen informátoroktól származó állítások ellenőrzés nélküli közzétételétől, mert ez méltatlan a Nemzeti Sport hagyományaihoz."

Rovatok