Index Vakbarát Hírportál

Új időszámítás kezdődött a magyar úszásban

2017. január 12., csütörtök 11:43

„Új időszámítás kezdődött a magyar úszásban. Vasárnap ugyanis nemcsak rólam, hanem a programomról is döntöttek. Hat városban voltam, és valamennyi tagszervezetnek elküldtem. Mindez legitimációt ad nekem” - mondta csütörtök reggel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.

Az elnökválasztás után először állt ki a sajtó elé, és most számolt be a kezdeti tapasztalatairól, valamint arról is, mit szeretne a jövőben.

Többször kiemelte, hogy 1981 után volt újra titkos szavazás. A jövőben természetesen mindig az lesz.

Minőségi, szolgáltató szövetséget szeretne, amelyik világosan és átláthatóan működik. Éves szakmai tervezést, amihez pénzügyi és gazdasági tervezés kapcsolódna. Negyedévente egyszer valamennyi tagszervezetnek rendelkezésére állna.

„Két elnökségi tag lemondott, de majd csak január 25-én beszélek a személyekről. A szakmai alelnök Sós Csaba is felajánlotta a lemondását, de azt nem fogadtam el, sőt, megerősítettem. Értékeltem ugyanakkor a nagyvonalú és elegáns gesztusát. De ő lesz a jobb kezem, megbízom benne.”

Ugyancsak január 25-én lesz szó más személyi kérdésről is, például a főtitkár személyéről, és a szövetségi kapitányi pozícióról. Akkor határoznak arról, szükség van-e egyáltalán a személyére. Hargitay Andrással egyébként beszélt már.

Az elnökségi tagok közül a világbajnok Cseh Lászlót felkérte, hogy szervezzen meg egy találkozót azokkal a társaival, akik a változás mellett álltak ki, és hét pontban fogalmazták meg, mi működött nem megfelelően.

A korábbi kapitány Kiss Lászlóval - tavaly áprilisban mondott le, mert előkerült, hogy nemi erőszak miatt börtönviselt -, aki szintén elnökségi tag, még nem találkozott, de úgy tudja, nem is jár elnökségi ülésekre.

Bejelentette azt is, hogy két eddigi közbeszerzést aggályosnak tekintett, ezért leállította. Pontosan nem nevezte meg, melyekről van szó, de az ügynél fontosabb, hogy nem volt sem célszerű sem ésszerű. Mivel neki egyik fő területe a könyvvizsgálat, ezért döntött ilyen gyorsan.

Az átadás és átvételről kifejtette, hogy kérte Gyárfás Tamást, közösen menjenek el a FINA és a LEN székhelyére, és ott mutassa be az utódját. Ettől függetlenül is felvette a kapcsolatot az elnökökkel, akik levelet is küldtek neki, ezt a szövetség honlapjára ki fogják tenni.

Eloszlatott néhány félreértést is. Soha nem dolgozott az elődjével, a cardiffi eredményhirdetésen találkoztak, soha előtte nem. Az MLSZ meghívására, mint néző voltam ott, amikor Magyarország a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezéséért nulla szavazatot kapott.

2000-ben járt a bostoni Harvardra, nem a szocializmusban kapott kegyet az államhatalomtól.

2010-ben sikerei csúcsán jött el az MLSZ-től, teljes munkaidőben alkalmazták volna, fizetésért, amit abban az időben nem vállalhatott, mert az amerikai kereskedelmi kamara elnöke volt.

2010-ben az orosz, holland és német és angol válogatottal játszott válogatott meccset az ország, amiben neki is szerepe volt. Abban az évben rendelkezett a FIFA a Puskás díjról, amiben "talán meghatározó szerepem volt."

Ismét utalt arra, hogy ő nem a kormány jelöltje, hanem a Ferencvárosé. Azt ellenben örömmel vette, hogy kampányoltak mellette, és mivel egyébként is kormánybiztos, nyilvánvalóan kapcsolatban áll a kormányzattal.

Ötéves mandátumát szeretné kitölteni, sőt a 2024-es budapesti olimpiáig szeretné vezetni az úszókat. Eközben pedig arra törekszik, hogy kinevelje az utódját, aki belülről érkezik, nem úgy, mint ő. 

Rovatok