Index Vakbarát Hírportál

Hargitay Andrást leváltotta az úszók új elnöke

2017. január 25., szerda 15:18

A január 8-án megválasztott Bienerth Gusztáv szerda délelőttre hívta össze az első elnökségi ülést, amelyiken egy tartózkodás mellett megváltak Hargitay András kapitánytól.

Hargitay a január elején leváltott Gyárfás Tamás bizalmi embere volt. Novemberben konfliktusba került a Gyurta családdal, Shane Tusup senkinek nevezte még a decemberi rövid pályás világbajnokságon. 

Hargitay Kiss László pozícióját foglalta el tavaly áprilisban, amikor a kapitánynak mennie kellett, mert nemierőszak-ügye ismét előkerült. A lemondáskor a sportág első világbajnoka az állatkórházban volt ügyeletes. (A 76 éves Kiss László most az elnökségből távozott Sass Katalinnal együtt.)

Hargitay utóda Sós Csaba lesz. Sós is felajánlotta a távozását – szakmai alelnök volt –, de ezt nem fogadta el az elnök, mi több, megerősítette a posztján. Kijelentette két hete, hogy a jobb kezének tekinti. Sós és Hargitay a 70-es években együtt úszott, Széchy Tamás tanítványai voltak mindketten.

Sósnak ezt a pozíciót már 2013-ban, a barcelonai világbajnokság után felajánlotta Gyárfás, de valahogy mindig csak tolódott a kinevezése. Egészen mostanáig. 

Sós lesz az edzőbizottság elnöke is egyben. Hogy kik lesznek a bizottság tagjai, arról egyelőre nincs hír. Sós nincs rossz viszonyban Hosszú Katinkával és férjével, ami egy fontos szempont a nyári, budapesti világbajnokság előtt.

Még azon az utolsó megbeszélésen is ott volt, amikor 2015 októberében tárgyalt Gyárfás és Hosszú.

Szántó Éva főtitkár pár napja felajánlotta a lemondását, amit ugyancsak elfogadott az elnökség.

Bienerth Gusztáv február elsején találkozik azokkal az úszókkal, akik ultimátumot adtak Gyárfásnak.

Rovatok