Index Vakbarát Hírportál

Gyurta: A megkezdett utat nem fogjuk megváltoztatni

2017. augusztus 2., szerda 08:16

Gyurta Dániel egyetlen egyéni számban sem jutott döntőbe a napokban véget ért vizes vb-n, de az olimpiai bajnok úszó egyáltalán nem aggódik, a vb-eredményektől függetlenül folytatják az utat, erről a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek beszélt.

"Egyelőre most azon gondolkodom, mit fog mondani az edzőm [Nagy József], mennyi pihenőm van, mik lesznek a feladatok a következő napokban, hetekben, hónapokban. Azt az utat, amit már megkezdtünk, nem fogjuk megváltoztatni - függetlenül attól, hogy a vb-n milyen eredmények születtek" - nyilatkozta.

Gyurta tíz hónapja kezdte el egy új mellúszó technika elsajátítását, és idén már voltak biztató jelek, főleg a debreceni országos bajnokságon.  "Meg-megmutattuk, hogy tényleg kezd kijönni az, amit Nagy Józseffel elkezdtünk tavaly októberben. De azért az a 16 év, ami bennem van - mozgáskultúra, technika, taktika -, azt azért nagyon-nagyon megváltoztatni egyik napról a másikra. További munka és kemény edzések várnak rám. A jövő évi Eb-re szeretnék maximálisan felkészülni úgy, ahogyan én saját magamtól elvárom és az edzőm is elvárja tőlem"

Öccse, Gergely arról beszélt, hogy miért vállalták be a 25 km-es nyílt vízi úszást. "A nyílt vízi úszást, a 25 km-t csak azért vállaltuk be idén, mert hazai közönség előtt versenyezhettem. A Balaton a szívem közepe, ezért biztos voltam benne, hogy indulni szeretnék. De a kazanyi, 2015-ös világbajnokság és a sikertelen riói kvalifikáció után azt mondtuk, a nyílt vízi versenyzést félretesszük, és a medencés úszásra koncentrálunk" – mesélt a terveiről Gyurta Gergely, kiemelve, hogy a 400 vegyesre szeretne a jövőben koncentrálni. 

Rovatok