Index Vakbarát Hírportál

Hosszú: Tátongó ürességet érzek

2017. augusztus 4., péntek 07:53

Hosszú Katinka indulatosan ment neki FINA-nak, vagyis a Nemzetközi Úszó Szövetségnek, amikor az korlátozta – az egyébként komoly pénzdíjazású – rövidpályás világkupa-sorozaton vállalható egyéni számok számát. Ennek értelmében minden versenyző csak négy számban állhat rajthoz, ez ütötte meg most Hosszút, miután lement a világkupa első versenye Moszkvában.

A háromszoros olimpiai bajnok, a budapesti vb-n két aranyat nyerő Hosszú Facebookon írta ki magából elkeseredettségét, amikor élesben tapasztalta meg, mit is vettek el tőle. Korábban, amikor akár tíznél több számban is versenyzett,

úgy érezte magát, mint akit elütött egy autó, fájt mindene és hullafáradt volt,

a moszkvai verseny után, ahol először csak négy számban állhatott rajthoz, viszont sajnálta, hogy fizikai fájdalmak nélkül hagyja el az uszodát, és tátongó ürességet érzett magában.

Persze, mondják, ez csak erre az évre szól, jövőre valószínűleg más szabályok lesznek. Csakhogy egy úszó pályafutásának évei meg vannak számlálva - ha 2020-ig úszom (addigra 31 leszek), akkor már csak három világkupa-sorozaton indulok...

– elmélkedik Hosszú, aki 2012 óta ötből ötször nyerte a nők összetett versenyét, majd azzal folytatja, hogy nem azt bánja, hogy nem ő, hanem Sarah Sjöström vezeti Moszkva után az összetettet, hanem hogy elvették tőle azt az előnyt, amiért annyit dolgozott, a sokoldalúságát.

Amikor Sarah világcsúcsait látom, arra gondolok, bárcsak tavaly is itt lett volna a világkupán, és összemérhettük volna, vajon az ő világcsúcsai vagy az én sokoldalúságom ér többet. Biztos vagyok benne, hogy kihoztuk volna egymásból a legjobbat.

Most viszont, amikor már Sjöström is indul, ezt nem teszik lehetővé a szabályok, Hosszú ugyanis nem tudja megmutatni a sokoldalúságát. "Hiába állnék készen a küzdelemre, és lennék hajlandó még többet tenni a sikerért, mint az elmúlt öt évben, néhányan eldöntötték, hogy semmit sem tehetek" – zárja sorait.

A moszkvai esemény után Sjöström 109 ponttal vezeti a világkupa-ranglistát, Hosszú Katinka 57 ponttal a második mögötte.

Rovatok