Index Vakbarát Hírportál

Bernek 4 perc alatt, Hosszú nagyot hajrázott

2017. december 14., csütörtök 17:48

A koppenhágai rövid pályás úszó Európa-bajnokság második versenynapján rendezték a férfi 400 vegyes döntőjét.

Bernek Péter a legjobb idővel jutott a döntőbe, és a fináléban, ahogy ráfodult a pillangó után a hátra, már nem forgott veszélyben a győzelme, mert folyamatosan növelte az előnyét.

2 perc 71 század volt az előnye, amikor ráfordult az utolsó százra, és mivel az egyik kedvenc úszásneme jött, érezni lehetett, simán nyerni fog.

3:59.47 lett az eredménye, ami egyéni rekord, és most jutott először pályafutása alatt 4 perc alá Nagy Péter tanítványa. A német Philip Heintz lett mögötte a második. Gyurta Gergelyé a harmadik hely.

"Nagyon-nagyon fájt kétszáz után, talán egy picit erősen kezdtem, de azért örülök persze. Lehetett volna 3:58 is. Sosem vagyok elégedett magammal. Azt hiszem, most ezt át kell ültetni ötvenes medencére, de tény, nagyon megérte, hogy most erre készültünk. És holnap jön a kétszáz, arra is igyekszem összerakni magam.”

100 háton Hosszú Katinka a féltáv után a második volt, aztán rákapcsolt, és egy remek forduló után 55.65-ös idővel megverte holland kihívóját, Kira Toussaint-t.

"Amerikában tanult az ellenfelem, ezért tudtam, hogy a víz alatti munkája kimagasló lesz. Az utolsó delfinezésem viszont jól sikerült, és ott sikerült megnyernem ezt az aranyat" - mondta az M4-nek Hosszú, aki Koppenhágában már a második első helyét gyűjtötte be.

Hozzátette, természetesen nem olyan a körítése a mostani versenynek, mint egy vb-nek, vagy olimpiának, de ha már ott áll a rajtkövön, akkor mindenképpen nyerni szeretne. 

100 vegyesen még csak a döntőbe jutás volt a tét, Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a legjobb nyolc közé. Pénteken pedig összecsaphat majd a svéd Sarah Sjöströmmel, akit a világ legjobb úszónőjének választottak idén. Az elődöntőben közel 2 másodperc volt közöttük a különbség. Verrasztó Evelyn ötödik volt, akár még ő is harcban lehet az érmekért.

Kapás Boglárka 800 méter gyorson ezüstérmes lett csütörtök este, miután féltávnál megindult, de nem bírta a végét, az utolsó 50 méterre elfogyott az ereje, így a német Sarah Köhler lett a győztes. Az Újpest versenyzője egyéni csúcsot ért el, ez most ennyire volt elég.

Eredmények:

Rovatok