Index Vakbarát Hírportál

Salo nem emlékszik, hogy megsértette volna Hosszú Katinkát

2018. május 4., péntek 13:20

Hosszú Katinka első világbajnoki aranyérmét még Dave Salóval nyerte 2009-ben, a római világbajnokságon. 2011-ben már gyengén úszott vele, az olimpián pedig szertefoszlottak érmes álmai, csak negyedik lett 400 vegyesen. Össze is zördült vele, utána vette át a felkészítését Shane Tusup.

Salo az M4-nek adott interjút, a legfontosabb részt ebből már megjelenítette a sportcsatorna.

A tréner elmondta, hogy alig tudta Hosszúval a kapcsolatot tartani a 2012-es olimpián, hiszen ő az amerikai csapat edzője volt, míg Hosszú a magyarokkal készült együtt. 

"Nem is nagyon érintkeztünk, majdhogynem azt is el kellett hallgatnunk, hogy egyáltalán ismerjük egymást. Ez nem volt fair vele szemben" - mondta Salo.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mondta-e neki, hogy nyisson egy szépségszalont. Hosszút érthetően nem érintette jól ez a mondat.

"Nem rémlik, hogy bármikor is ilyet mondtam volna. Nem tudom, honnan jön ez a sztori. Talán azt mondtam, hogy vehet egy szépségszalont. De nem hiszem, hogy azt mondtam volna, hogy dolgozzon is ott. Annál azért többre tartom Katinkát. Ha valamit így értett, akkor bocsánatot kérek."

Salo azt is mondta, hogy tiszteli az azóta háromszoros olimpiai bajnok (2016-ban, Rióban nyerte) Hosszút, aki egyébként csütörtökön ünnepelte 29. születésnapját.

Rovatok