Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka új klubot alapít, új edzője ott lesz az Eb-n

2018. július 25., szerda 10:29

Hosszú Katinkát hat számban nevezték a glasgow-i úszó Európa-bajnokságra, de valószínűleg csak háromban fog elindulni. Új klubja is lehet a háromszoros olimpiai bajnoknak.

Július 11-én dr. Sós Csaba szövetségi kapitány azt nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak, hogy Katinkát – versenyzési gyakorlatát, illetve az elért eredményeit figyelembe véve - öt számra benevezte, amelyhez a Los Angelesben felkészülő úszónő a nevezési határidő lejártáig saját belátása szerint egyet vagy kettőt hozzá tehet, de el is vehet, ha erről a szövetséget időben tájékoztatja.

„Kedden, a nevezési határidő lejárta előtt tájékoztattuk olimpiai bajnokunk klubjának illetékeseit, hogy még egy számra benevezzük, így Glasgow-ban végül is hat lehetőség közül választhatja ki a számára legmegfelelőbbeket. A menedzsment ehhez semmit se fűzött hozzá, kérdéseket sem tettek fel. Ezzel számomra egyértelművé vált, hogy Katinka fenntartja a jogot magának az indulásával kapcsolatos bejelentés helyének és időpontjának a megválasztására” – nyilatkozta dr. Sós Csaba.

Egy magyar szakember véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Hosszú nem fogja túlvállalni magát az Eb-n három számot fog kiválasztani. Aligha mond le a 200 vegyesről, második és harmadik száma pedig valószínűleg a 100 és a 200 hát lesz.

A SzPressz úgy tudja, hogy Hosszú új egyesületet is alapít majd, és ehhez már hozzá is kezdett. Új edzőjét is kiválasztotta már, aki várhatóan Glasgow-ban már ott is lesz.

Rovatok