Index Vakbarát Hírportál

Jakabos: Olyan hányingerem volt

2018. augusztus 4., szombat 21:21 | aznap frissítve

A magyar 4x200-as mix gyorsváltó a negyedik helyen végzett a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon. Milák Kristóf volt a kezdő emberünk, Németh Nándor a hatodik helyről a harmadikra hozta fel a csapatot. Hosszú Katinka ezt őrizte, Jakabos Zsuzsa 750 méternél még harmadik volt, de a végére lehajrázta őt a britek negyedik embere.

Az M4-nek azt nyilatkozta a most bemutatkozó Hosszú Katinka, hogy a negyedik hely mindig nehéz, de mindent kiadtak magukból. Idén még nem úszott 200 gyorsot, de jól érezte magát, és az 1:57,3-as idő megítélése szerinte nem is rossz. 

Jakabos Zsuzsa is megerősítette, hogy benne sem maradt erő.

„Olyan hányingerem volt 150-nél, huhhh. Nagyon hosszú volt az utolsó ötven, de amit elértem, az 1:59 nem egy rossz idő. Úsztam, ahogy csak tudtam, a végén majdnem meghaltam. Azt hiszem, mindenki kitett magáért.”

Milák Kristóf nagyon nem volt elégedett önmagával, nem tudott ráérezni erre a távra a 200 pillangó elődöntője után. Majdnem egy másodperccel maradt el a legjobbjától, ami még inkább csalódottá tette.

Németh szerint nem rossz ez a negyedik hely, mert először rendeztek ilyen számot az Eb-n.

Hosszú és Jakabos formája biztató a 4x200-as gyorsváltó előtt, ráadásul Késely Ajna 800-on ezüstöt nyert, vagyis ő is remek formában van. A negyedik ember Kapás Boglárka vagy Verrasztó Evelyn lehet.

Rovatok