Index Vakbarát Hírportál

Nincs más olyan magasságban, mint Hosszú Katinka

2018. augusztus 9., csütörtök 09:22

Hosszú Katinka 14. Európa-bajnoki aranyát nyerte meg szerda este a glasgow-i Európa-bajnokságon, és sorozatban ötször nyert 200 vegyesen. Az első kettőt itt Magyarországon, 2010-ben egy század volt az előnye Verrasztó Evelynnel szemben.

A második sikere Debrecenben született meg, Sophie Allan volt a második, Verrasztó a harmadik.

Íme az időeredmények:

A szerdai nagy hajrájával – az utolsó ötvenre még negyediknek fordult – sikerült az neki, ami eddig senki másnak nem, ötször volt a földrész legjobbja.

Az olasz Federica Pellegrini nagy sorozata 200 gyorson pontosan akkor kezdődött, amikor az övé, 2010-ben, de most véget ért, mert nem indult.

Ő tehát megállt négy sikernél, ahogy a vegyes egykori királya, Jana Klocskova is. A lengyelek pillangózója, Otylia Jedzrejczak is négyig jutott.

A férfi mezőnyben szintén van egy zsinórban ötszörös győztes: Cseh László.

A 200 vegyest 2014-ben még megnyerte, és akkor el is engedte. 400 vegyesen 2004 és 2012 között volt megközelíthetetlen.

Borítókép: Ian MacNicol/Getty Images Hungary

Rovatok