Index Vakbarát Hírportál

Petrov: Jó az összhang Hosszú Katinkával

2018. október 2., kedd 11:04

Petrov Árpád szerint megvan az összhang közte és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka között, akinek felkészítését nyár közepe óta irányítja.

"Nagyon elégedett vagyok, főleg a legutóbbi versennyel. Nagyon jó az összhang, az edzéseken mindig megtaláljuk azt a módszert, amellyel túl tudunk jutni a holtpontokon, és őszintén meg tudunk beszélni mindent" - mondta az M1-en a 35 éves szakvezető. Hozzátette, az első kéthónapos munka próbája volt a múlt hétvégi eindhoveni rövidpályás világkupa, melyen már komoly ellenfelekkel találkozott Hosszú Katinka.

Petrov elmondta, a nyitónapon 200 méter pillangón, majd a zárón a 200 méter vegyesen is olyan időt úszott Hosszú, amivel mindketten elégedettek voltak.

Az edzős szerint Hosszú várhatóan napi két-három számot vállal majd a Duna Arénában csütörtöktől szombatig sorra kerülő rövidpályás világkupaversenyen, ahol a 29 éves sztár minden bizonnyal begyűjti majd 400. vk-érmét is. (MTI)

Rovatok