Index Vakbarát Hírportál

Magyar úszó a világ legjobbja a Swimming World szerint

2018. november 2., péntek 10:20

A világ legtekintélyesebb úszómagazinja, a Swimming World minden év novemberében jelenti be, hogy kit választott a nyíltvízi úszásban az év legjobbjának. 2018-ban a férfiak között Rasovszky Kristóf nyerte el ezt a címet, aki az idei nyári Európa-bajnokságon nyújtott történelmi teljesítményével érdemelte ki az elismerést.

A hölgyek között természetesen a hasonlóan eredményes holland Sharon van Rouwendaal lett az első. 2004 óta ebben a szakágban is megnevezik a legjobbakat. Eddig egy magyar, Risztov Évának járt az elismerést, a 2012-es londoni sikere után.

„A mindössze 21 esztendős magyar úszó mindössze egy évvel azután, hogy bemutatkozott az első komolyabb felnőtt világversenyén, a

tavalyi FINA Világbajnokságon, fantasztikus fejlődésről tett tanúbizonyságot

, és valósággal letarolta az év legrangosabb versenyét, az Európa-bajnokságot” – írja a lap, amely interjút is közöl a magyar kiválósággal.

Rasovszky Kristóf – aki az Európa-bajnokságok történetében első férfiversenyzőként mindhárom egyéni számban érmes lett, győzött 5 és 25 kilométeren, és milliméterekkel lemaradva lett ezüstérmes 10km-en – többek között elmondja: „Leírhatatlan volt, hogy két arannyal és egy ezüsttel jöhettem haza Glasgowból. Habár titkon úgy indultam el az Európa-bajnokságra, hogy három érmet szeretnék nyerni, de arra nem gondoltam, hogy ez majdnem három arany lesz.”

A 10km-en teljesen rutintalanul értem be, láttam, hogy Ferry jön fel és gyorsabb nálam, de megmaradt egy kis előnyöm a cél előtt, viszont a hátrébb lévő kezemmel csaptam fel a táblára, meg sem próbáltam előre nyúlni, így Ferry, aki pont ezt csinálta, egy kicsivel előbb érintette meg a panelt. Az egyetlen, amit megtanultam, hogy mindig meg kell próbálnom bal kézzel előre becsapni.

Rasovszky és a már említett Risztov Éva mellett a medencés úszók között olyan magyar kiválóságok szerepelnek, mint a háromszor (1991, 1992, 1996) az év legjobbjának választott Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás (1987, 1991) és Güttler Károly (1993).

Rovatok