Nézte a 2016-os olimpián a 200 pillangó döntőjét?

Későn volt, de néztem.

És mit látott benne egy akkor 16 éves versenyző, aki pontosan tudja, hogy egyszer majd ezen a távon szeretne érvényesülni?

A versenyt. Michael Phelps nyert, Kenderesi Tamás bronzérmes lett. Vagy rosszul értettem a kérdést?

A benyomásai érdekelnének.

Volt ott egy egészen félelmetes képességekkel rendelkező úszó, aki elindult, és ugyan megszorították, nem nagyon hagyott kétséget afelől, hogy még mindig ő a világ legjobbja. 31 évesen fantasztikusan mozgott Phelps, igaz, nem ment be 1:53 alá. Azt nem tudnám hajszálpontosan megmondani, melyik japán volt a nyakán. Kenderesi Tamás jól úszott, Cseh László nem. A címvédő Chad le Clos leszorult a dobogóról. Nagyjából ennyi. Ha tovább gondolkodnék, még biztosan eszembe jutna más is, vagy ha közösen visszanéznénk.

Sajnálja, hogy Phelpsszel már nem versenyezhet?

Nagyon. Mindennél jobban. 2017-ben, az én első felnőtt világbajnokságomon, biztosan egészen más lett volna a verseny, ha ő is ott van a medencében. A 100 pillangó döntője az utolsó előtti versenynap van, addig csak ökölbe szorított kézzel, remegve drukkoltam a lelátón, mert engem más számban nem neveztek akkor. Napról napra nőtt bennem a versenyzési vágy, alig vártam, hogy átéljem én is a fantasztikus közönség tombolását. Nekem örökre hiányozni fog az életemből egy Phelps elleni meccs, hacsak vissza nem tér. Sajnáltam, hogy abbahagyta 2016-ban.

A hazai konkurencia mennyire érdekli?

Az ország egyik pontján készülök, most már a Duna Arénában, Tamás az ország másik pontján van, Laci egy harmadikon. Ez így van rendjén, párhuzamosan haladunk előre.

Egészséges sportemberi kapcsolatban vagyunk. Tudom, ez nagyon hivatalos válasz, mintha előre betanultam volna, de nem tudnám őszintébben elmondani a véleményem erről a helyzetről.

Olyat nem szeretnék mondani, ami mindenkinek unalmas, sablonos. Az élet úgy hozta, hogy minimum hárman hajtunk két helyre. Ritkán látjuk egymást, elég, ha az edzőmet, Selmeci Attilát érdekli, milyen versenyeken indulnak a többiek, azokon hogyan szerepeltek. Nekem a medencében van dolgom. Attila bá' nézi, milyen időket értek el, garantáltan el is fogja majd nekem mondani. Aggódik ő helyettem eleget, nekem már nem kell.

Gondolom, hasonlóan unalmas kérdés, de nem lesz olyan interjú, amelyikben nem kapja meg a következő szűk két évben: mi lesz Tokióban?

Azért remélem, hogy majd a következő bő két évben is megkapom. Már amikor túl leszünk a versenyen. De hogy őszinte legyek, és kellően komoly, még a jövő évi vb is meglehetősen messze van.

Tudat alatt bennem van az olimpia, persze. Azt nem várhatják el tőlem, hogy már a teljes programomat eláruljam, amikor először is el kellene jutni oda valahogy. Utána megnézni, hogyan tudom összeegyeztetni a távokat, amiket szeretek.

Az már érződik, hogy nem leszek sprinter, középtávon leszek a jobb, de a 100 pillangó meg nagyon fontos a 200-hoz.

Lehet már most rakosgatni a távokat, nézegetni az ellenfeleket, de nincs sok értelme.

Addig ugyanis jó lenne minél többet edzeni is. Idén versenyeztem eleget, most már jöjjön az edzés, úgy érzem, szükségem lesz rá, mert mégiscsak abból kell táplálkozni. Ha nem teszünk be, nem is lehet kivenni.

Furcsa ezt hallani. Jobban szeret edzeni, mint versenyezni?

Idén sokat versenyeztem, most kifejezetten jólesik edzeni. Izom és állóképesség nélkül nem sokat ér a technika. A fő verseny, az Európa-bajnokság után nyolc hétre jött az ifjúsági olimpia. Ne sértődjön meg senki, az a Buenos Aires-i verseny olykor egy vicc volt.

Oké, még idén múltam el tizennyolc, de full fiatalokkal versenyezni nekem már nem izgalmas. Egyszerű. Én pedig soha nem az egyszerű dolgokat keresem az életben.

Megbecsülöm a három aranyat, de már a felnőttek felé kell tekintenem.

A 200 pillangó sem az egyszerűségéről híres. A jelenlegi kapitány, Sós Csaba, aki szintén ebben a számban versenyzett, egyenesen a királyi számnak gondolja. Egyetért ezzel?

Egy biztos, ez a verseny többnyire emlékezetes marad. Ezt a számot akárki nem tudja megnyerni vb-n vagy olimpián. Talán még egy Európa-bajnokságon sem, bár nem szeretném önmagamat előretolni azzal, hogy idén ez nekem sikerült. A 400 vegyes, 1500 gyors és a 200 pillangó szerintem a három legnehezebb szám. A vegyesre nem vagyok elég jó a mellúszás miatt, az a halálom. Az 1500 gyorsot próbáltam már, de a 200 pillangó az igazi.

Bizsergető, még ha killer is.

Erre a számra valahogy mindig figyelnek a nézők, az edzők, a többi versenyző is, az okokat igazából magam sem tudom. Lehet, hogy azért, mert egy átlagember, 50 méternél már valószínűleg kifullad. Hogy megmarad az emlékezetben egy-egy nagy verseny még évekig, ezt én is így érzem.

Mi a jó, mi az élvezetes a 200 pillangóban?

Ajjaj, ezen még nem is gondolkodtam, és nem is biztos, hogy tudok rövid választ adni. Nem szeretem ugyanis a sztereotípiákat. Ha hosszú leszek, bocsánat, remélem, nem csapongok a kelleténél jobban.

A 200 pillangóra fokozottan igaz, hogy négy különböző ötvenből áll. Ha nem kezdem el, akkor hullámba kerülök, és onnan egy nagy vergődés is kezdődhet, amikor a vártnál nagyobb energiabefektetéssel lehet csak úszni. Ha viszont nagyon elkezdem, és vezetek, vagyis a hullámot én gerjesztem, akkor nem biztos, hogy kitartok a végéig, és annál nincs kínzóbb, ha az ember nem bírja a végét. Ötven után jön egy forduló, amire nagyon figyelni kell. Nekem most már külön is gyakorolnom kell, nehogy tizedeket veszítsek. A második ötven a vízválasztó, akkor nagyjából már látszik, meddig jutunk. Azt már érezzük akkor, milyen erős az iram, talán azt is, hogy mi van bennünk. Megint forduló, ami talán még fontosabb is az elsőnél. A harmadik hossz egyértelmű. Akkor már tudod, hogy fogsz szerepelni. Persze eközben nyomni kell, mint az állat. A negyedik hosszon az a kérdés, mennyire éget a sav. Mennyire savasodom be. 29-en belüli utolsó ötven az igazi, akárki nem képes rá, mert az utolsó ötven már a túlélésről szól. Azt nem is tudom pontosan, melyik hosszon számít igazán vagy duplán, hogy mit végeztünk el a felkészülés alatt.

A 200 pillangónak a kihívás a szépsége. Ha az egyszerű dolgok érdekelnének, biztosan nem ezt választottam volna, külön jó, hogy van is érzékem ehhez. Mert a taktika mellett, vagyis amiket az imént elmondtam, még ott van a technika. Azt mondják, jó technikám van.

Remélem, nemcsak az egóm mondatja azt velem, hogy Phelps és én tudjuk csak úgy leúszni ezt a távot.

A mostani agyammal azt mondom, Chad sem erre született. Phelps mozgása különleges, 18-szoros olimpiai bajnok nem születik csak száz vagy kétszáz évente, vagy még akkor sem. Az én technikám sem rossz. Azt viszont nem tudnám rövid idő alatt elmondani, hogy milyen is a technikám.

Olvasni lehetett már a vb idején is a szívműtétéről. A szó hallatán illik összerezzenni. Mennyire volt súlyos a beavatkozás?

Úgy nézek ki, mintha beteg lennék? 

Nem, és nem is úgy mozgott.

A szívműtét után elég jól mozogtam. (nevet) Az újságok írtak mindenfélét, azt is, hogy asztmás vagyok, holott csak a fülem gyulladt be idén ősszel még az ifjúsági olimpia előtt. 2016 végén műtöttek meg, mert már voltak előjelei annak, hogy fáradékonyabb vagyok, és nem lehet annyira terhelni. Észrevették az orvosok, kiégettek egy nyalábot a szívemben, és már mehettem is, nem nyitották fel a mellkasomat. Rutinbeavatkozás volt, soha nem akartam eltitkolni, és szerencsére azóta minden rendben, lehet terhelni. Már látom a címeket magam előtt, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

Körülbelül három évvel ezelőtt úgy jellemezte önt Petrov Iván, az ifjúsági válogatott kapitánya, hogy a megtestesült nyers erő. Mit kell ezen érteni?

Olcsó válasz lenne, ha azt mondanám, kérdezzük meg őt. Nem szeretem a közhelyeket. A jó értelemben vett durvaság akkor biztosan szembetűnőbb volt, ahogy a vízzel bántam.

Tűz, akarat, dinamika, magabiztosság, önbizalom. Ilyesmik jutnának az eszembe.

Hogy van-e Milák-stílus, kialakul-e majd valami rám igazán jellemző, azt majd később derül ki. És mivel annyit beszéltünk a pillangóról, még az is lehet, hogy a végén a 400 gyorsnál kötök ki.

Tényleg?

Középtávos vagyok, arra leszek jó. Ezt mondják az edzők, sokaktól ezt hallom, én is úgy érzem. Ha szépen fejlődök, 3:45-ön belüli időre képes leszek.

Azt tudja, hogy azon a távon ki a világcsúcstartó?

Nem. Még nem mélyültem el benne, de ha 3:45 alá be tudok menni, akkor onnan már csak pár másodperc a világcsúcs.

A német Paul Biedermann úszta a rekordot, 2009-ben. 3:40-es időt ment, de így is csak egy századot javított.

Annyi mentségem lehet, 9 éves voltam, az úszás olyan mértékben még nem érdekelt.

Akkor az még varázsdresszes idő, ki tudom következtetni.

Én egyelőre a kacérkodásnál tovább még nem jutottam.

Melyik volt eddig az a nagybetűs verseny, amire a legszívesebben emlékszik?

A legnagyobb élményt természetesen a felnőtt világbajnokság és az ezüstérem jelentette a Duna Arénában. A 2016-os ifi Európa-bajnokság Hódmezővásárhelyen, nekem az sokat jelentett. Mert nem úsztam jól, túl korán elöntött a sav, az idő mégis elég komolyra sikeredett. Ha rossz úszással is javítok a legjobb időmön, az egy különleges érzés. Holott a vízben meg haldokoltam, mintha nem lenne holnap. A 2017-es junior-Eb-n, akkor már éreztem, lesz ebből valami, mert a korosztályomban még neki sem volt olyan gyors. 1:53,79. Ezt láttam a táblán. Akkor éreztem igazán, hogy motoszkál bennem valami. 2014-ig elsősorban hátúszó voltam, de nem szerettem igazán, nem olyan jó a plafont bámulni.

Az idei Eb-n még egy másodpercet lefaragott a legjobb idejéből, 1:52,79-cel ütött célba. Az elődöntőhöz képest majdnem három másodpercet javult. Ismerjük a hasonlatot, hogy a jó lónak a derbi napján kell jól futni. Milyen a jó versenyző típus?

Huhh. Huhhh. Most azért hadd vegyek egy nagy levegőt, és hadd törjem a fejem, mert a sablonoknak nincs értelmük. Ez olyan magától értetődő nekem, talán azért is nehéz elmondani. Először is, nem görcsölök rá a versenyre, de szeretném megmutatni, mi van bennem. Nem kell túlgondolkodni, élvezni kell.

Attól, hogy reggel hatkor egy szomorú, ködös hétköznapon nem úszom jól, és kijózanító pofonokat kapok a stoppertől, még nem omlok össze. Nem érdemes türelmetlennek lenni, azzal nem segítek önmagamnak. Nem érdemes visszagondolni, hogy egy éve ilyenkor jobb volt-e a részidőm, és hol marad a fejlődésem. Amikor jön a feladat, akkor kell megoldani, és olyankor pedig nem féltem magam. Már nem mondhatom, hogy egy edzésen fáradt vagyok, nincs kedvem, mert tartozom a szüleimnek, az edzőmnek. Ám amikor jön a verseny, akkor ezeket mind félre kell tenni, akkor csak az a kevesebb mint két perc számít, ha a pillangóról beszélek.

Nem fogom összehajtogatni az egómat, egyetlen sport sem működőképes kellő önbizalom nélkül.

Hát még az úszás.

Eljött szülővárosából, Érdről. Pletykákat már lehetett hallani a nyáron is, az év elején is, de most szakított a nevelőklubjával. Miért?

Abszolút úgy terveztem, hogy érdi olimpikon leszek. Na, már megint itt az olimpia, tényleg lehetetlen kikerülni. De ők ezt nem akarták. Amikor azt hallom, hogy az a kis klub szeretne olimpiai bajnokot nevelni, akkor azt mondom, sok szerencsét hozzá. Engem nem akartak megtartani, akkor viszont minek maradjak ott? Nem volt se energia, se odafigyelés, se pénz rám.

Éreztette velem egy bizonyos hölgy, egy vezető, jobb, ha megyek. Nekem egy Eb-aranyam van, nem kell kényeztessenek, de azt érzem, ha nem vagyok fontos.

Nem szeretnék erről hosszan értekezni, mert nem akarok visszafelé mutogatni, lezárult, nem szeretnék konfliktust.

Most kezdem megszokni, hogy már nem ott készülök, hanem Budapestre költöztem, és szerencsére forgalomtól függően húsz perc alatt a Duna Arénában vagyok. Most már a magam útját járom.

Miért a Honvédot választotta?

Megérzés. Ez látszott a legjobb választásnak. Volt ajánlatom több helyről, de inspiráló volt az érdeklődésük. Egy hónapja váltottam, és eddig nem lehet panaszom. Eddig Érden csapatban úsztam, mostantól egyedül, az edzőmmel. Kipróbáljuk milyen az, igaz most sem leszek teljesen egyedül az edzésen, mert az újpestiek is ott vannak a medencében.

Az egyik ajánlatot az Iron Swim tette. Nemet lehet mondani Hosszú Katinkának?

Nem vele beszéltem, hanem a klubjának vezetőjével. Igen, ők is hívtak. Jó ajánlatot kaptam, az edzőmet is vihettem volna.

Igen, van annak szépsége, ha a legjobb női úszó és remélhetőleg a legjobb férfi egy csapatban van, de a két projekt most külön szálon fut.

Mindkét projekt szép, tartalmas és nemes cél vezérli. És csak egy kis képzelet kell, és már megint a tokiói olimpiánál tartunk.