Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka beperelte a FINA-t

2018. december 8., szombat 13:00 | aznap frissítve

Hosszú Katinka, Andrew Michael és Tom Shields úszók beperelték a Nemzetközi Úszószövetséget, vagyis a FINA-t a december 20-21-re tervezett, később lefújt Energy for Swim 2018 torna miatt.

A torinói versenyt az Olasz Úszószövetség szervezte volna, csakhogy későn adták le a papírokat a FINA felé, így az nem ismerte el a tornát, ez pedig azt jelentette volna, hogy aki elindul rajta, az akár kétéves eltiltásra is számíthatott volna. Egyébként az indulást Hosszú Katinka és Cseh László is tervezte, írja a Nemzeti Sport a swimmingworldmagazine.com-ra hivatkozva.

A három úszó két kaliforniai ügyvédi irodán keresztül adta be a keresetet, amiért szerintük a FINA megsértette az amerikai trösztellenes szabályokat. Hivatkozásként egy 2017-es esetet hoztak fel, amiben az Európai Bizottság végül a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség ellen döntött, miszerint a szervezet nem akadályozhatja meg, hogy a sportolók egy, a nemzetközi szövetség által nem engedélyezett versenyen indulhassanak.

Hosszúékkal egy időben, de tőlük függetlenül az International Swimming League is pert indított a FINA ellen a decemberi torna miatt.

(Borítókép: Szilágyi Anna / Index)

Rovatok