Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka: Shane nélkül önmagamnak érzem magam

2019. március 6., szerda 12:52

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka beszélt válásának körülményeiről a 24.hu-nak. A tisztességes vagyonmegosztásról azt mondta: örül, hogy vége van.

Riói olimpiai eredményeik után Tusup nem kaphat életjáradékot, mert nem magyar állampolgár.

Racionálisnak gondolja a személyiségét Hosszú, míg volt férjét inkább az érzelmei vezérelték. A válás óta jobban önmagának érzi magát.

Arról nem beszélt, mi történt közöttük 2017 novemberben, hogy mi okozta a válásukat: elővigyázatosságból nem mondott semmit, mert ha mondana egy fél mondatot, kiforgatnák, értelmeznék. 2017 december végén indult először úgy a rövid pályás Európa-bajnokságon, hogy nem volt mellette a férje.

Utána megpróbálták rendezni a kapcsolatukat, a 2018 januári év sportolója díjátadón például Tusup magyarul kért bocsánatot, aztán a nyáron tudatták, nemcsak a közös munkájuknak, hanem a kapcsolatuknak is vége.

Most megállapította, nehéz olyan emberre felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait.

A szakmai oldalra fordulva arról beszélt, hogy Petrov Árpád teljesen más személyiség, mint az amerikai volt, könnyedebb, humorosabb. Ahogy a munka is könnyedebb lett. Rengeteg támogatást kap tőle. Petrovról ebben a cikkben olvashat.

Szólt a szerződéséről is, elmondta, hogy a Duna Arénáért több mint kétmillió forintot fizet havonta.

Az előző év végén felmerült a klubváltása, tárgyalt is a Fradival, de nem jutottak dűlőre.

Rovatok