Index Vakbarát Hírportál

Rasovszky Kristóf történelmi aranyérmével indult a vizes világbajnokság

2019. július 13., szombat 07:35

Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszás 5 kilométeres számát a Dél-Koreában rendezett vizes világbajnokságon. A 22 éves veszprémi úszó sikerével a lehető legjobban kezdődött a magyar válogatott számára a kvangdzsui esemény, a szám Európa-bajnoki címvédője a legelső versenynap legelső számában szerzett világbajnoki címet.

Rasovszky 53:22.1 perces idővel nyerte a versenyt, a szám másik magyar indulója szintén kitűnően szerepelt, Székelyi Dániel 53:34.4-es idejével a hatodik helyet szerezte meg.

Rasovszky győzelme történelmi sikert jelent a magyar úszósport számára, a nagy fölénnyel győztes úszó a nyíltvízi szakág első magyar világbajnoki aranyát szerezte.

Eddig két ezüstérem volt a magyar úszók legjobb eredménye a nyíltvízi versenyszámokban a vébéken. Kovács Rita 1994-ben 25 kilométeren, míg Olasz Anna 2015-ben Kazanyban volt második, mellettük Gercsák Csaba 2011-ben, Sanghajban szerzett még érmet harmadikként végezve, ugyancsak a leghosszabb távon.

A nyíltvízi szakág versenyeit a Kvangdzsutól mintegy 130 kilométerre taláható Joszuban rendezik, ahol enyhe eső és 20 fokos hőmérséklet várta az 5 kilométeren induló úszókat a magyar idő szerint szombat hajnali versenyen. 

Rasovszky ebben a számban két éve hetedik volt a 2017-es budapesti vizes vébén, most viszont esélyessége tudatában biztosra ment. Hogy elkerülje a mezőnyben szokásos csetepatékat, már az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosz úszóval együtt.

Az első kör végén, azaz 1,7 kilométer után már az előzetesen nagy esélyesnek tartott magyar úszó vezetett, ahogy a táv felénél is, de üldözőit – ekkor még – nem tudta lerázni. A második kör végén  (3,4 km-nél) a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky egy tízfős boly  tagjaként haladt szorosan mögötte.

Amikor már úgy tűnhetett volna, hogy a befutó izgalmas lesz, Rasovszky h étszáz méterrel a cél előtt robbantott,  és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, míg az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel.

Székely ritmusváltását igen, Rasovszki iramát viszont egyáltalán nem tudták követni a vetélytársak, így a magyar úszó végül könnyednek tűnő győzelmet aratott.

A versenyt követően az újdonsült világbajnok az AFP hírügynökségnek beszélt a győztes stratégiáról:

Nem volt taktika, csak mentem, ahogy bírtam. Óriási harc zajlott a fordulóknál, úgyhogy jobb volt az élen úszni és kimaradni belőle.

Eredmények:

Nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km:

1. Rasovszky Kristóf  53:22.1 p

2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2

3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4

...6. Székelyi Dániel 53:34.4

(MTI) <

Rovatok